Elindult a www.fainfo.hu

Elindult a www.fainfo.hu

Szerző: | ápr 15, 2020 | hírek

Főszerkesztő: Szécsi István

E-mail cmünk: info@fainfo.hu

                           istvan.szecsi@fainfo.hu

Tel.: +36-20-289-40-02

Elindultunk

A világ folyamatosan változik. 70-80 évvel ezelőtt az iskolákban oktatott tananyag (beszéljünk akár általános iskoláról, vagy szakiskoláról) csak töredéke volt a manapság átadandó tudásnak. És az iskolarendszer által átadható tudás is töredéke annak, amire a valóságban szüksége lehet egy-egy szakmunkásnak, egy technikusnak, vagy akár egy mérnöknek.

Az elmúlt néhány évtizedben, a többi iparággal együtt hatalmas változásokon ment át a faipar is. Új géptípusok jelentek meg, új technológiák-, alap és segédanyagok, bútorasztalos-, és épületasztalos ipari vasalatok… Egy 70-80 évvel ezelőtt végzett szakmunkás, bekerülve egy mai, modern asztalos üzembe, igencsak zavarba jönne. A szakmai alapok persze ma is ugyanazok, fontosságuk megkérdőjelezhetetlen, a faipar viszont a változások, és az új tudásanyag miatt differenciálódott (szétvált, egymástól elkülönült). Az iskolarendszer képes átadni a szakmai alapokat, de ez általában nem elég ahhoz, hogy valaki megállja a helyét az életben. Az iskolák kijárását követően egy új iskola kezdődik: az élet iskolája. A szakma egyes területein más-más tudásanyagot kell elsajátítani az adott munkakör elvégzéséhez, ha pedig valaki nem csak csinálni szeretné a munkáját, hanem érteni is szeretné, még inkább fel kell kötnie a gatyáját. Tudás alapú társadalomban élünk. Az utóbbi évtizedek technológiai fejlődése következtében elmondhatjuk, hogy az emberiség tudása 3-4 évente majdhogy nem megduplázódik. És habár a faipar területén azért talán nem ilyen hatalmas léptékű a változás, mindenképpen elmondható, hogy komoly erőfeszítéseket kell tennie annak, aki akár csak a szakmájában lépést szeretne tartani a fejlődéssel. Már egy-egy új technológia, műszaki paraméter stb… pontos ismerete vagy nem tudása is megpecsételheti sorsunkat. Ezért a mai világban különösen felértékelődik a tudás. Azonban már a faipar területén is olyan hatalmas tudásanyagról beszélünk, amit egy ember csak akkor, vagy még akkor sem volna képes fejben tartani, ha az egész életét tenné rá. A folyamatos szakmai fejlődéshez ezért kár volna telezsúfolni az agyunkat technológiai paraméterekkel, műszaki adatokkal…! Elég, ha tudjuk, hogy hol találjuk meg ezeket az ismereteket. Erre szolgál a www.fainfo.hu.

Elindultunk, de hosszú út áll még előttünk…

Vissza a főoldalra
Vissza a főoldalra

Pál Armand-Bútorasztalos-1958

Pál Armand-Bútorasztalos-1958

Szerző: | ápr 14, 2020 | könyvajánló

Főszerkesztő: Szécsi István

E-mail cmünk: info@fainfo.hu

                           istvan.szecsi@fainfo.hu

Tel.: +36-20-289-40-02

Pál Armand- Bútorasztalos-1958

A könyv írója valójában nem egyedül Pál Armand, közreműködtek a munkában:  Bakay István, Gergely Sándor, Hantzmann Pál, Rieperger László és Tóth Bálint is.

Terjedelme 300 oldal.

Egyszerűen, lényegre törően tárgyalja a szakma alapjait, ábrái szemléletesek, és látványosak.

Egyes témákon csak átsiklik, másokban azonban rendkívül gyakorlatias, összeszedett és precízen kidolgozott információtartalmat közöl.

Egyéb, hasonló témájú szakkönyvhöz képest részletesebben beszél a kémiai pácokról, a politúrozás témaköréről, a lakkozás egyes munkafolyamatairól, illetve a ma már inkább csak történelemnek számító állati eredetű ragasztóanyagokról.

Korabeli képekkel illusztrálja a faipari gépek témakörét, úgy a kézi kisgépek, mint a helyhez kötött nagygépek esetén.

Kitér az akkoriban használatos bútoripari vasalatokra és ír néhány oldalt az akkori bútoripari gyártásszervezésről is.

Az írók munkásságának azért vagyok nagy tisztelője, mert faipari témájú kutakodásaim közepette, olyan információkra tettem szert ebből a könyvből, melyet ilyen összeszedett, és érthető formában sehol máshol, vagy csak nagyon ritkán találtam meg az azt követő évek szakirodalmaiban.

Mára a tartalma részben elavult, de értékét az is mutatja, hogy egy-egy antikvár példányért még ma sem restellnek akár 8000Ft-ot is elkérni.

Bár nem szükséges ennyit kifizetnünk, ha a könyvre volnánk kíváncsiak, ugyanis az interneten több forrást is találtam, ahonnan ingyenesen letölthető.

Leginkább azoknak az embereknek ajánlom, akik elszántan érdeklődnek a régi módszerek iránt, de a hobbiasztalosoknak is érdemes lehet átszaladni segítségével a szakmai alapokon.

Vissza a főoldalra

19.oldal 10-12.ábra

81.oldal 114.ábra

164.oldal 191.ábra

164.oldal 191.ábra

Vissza a főoldalra

Kémiai pácok

Kémiai pácok

Szerző: | ápr 12, 2020 | Felületkezelés, Pácok

Kémiai pácok,Vegyi pácok (Fémsó- vagy kettős pácok)

A kémiai pácoknál a felületen kialakuló szín, a kezelt felületeken lejátszódó kémiai reakció eredménye.

2 komponensből:

  • előpácból és
  • utópácból állnak.

Az előpác attól függően, hogy milyen színt akarunk kapni csersavból, valamilyen csersav jellegű szerves savból, esetleg ezek keverékeiből áll. Különleges esetekben szerepét a faanyagban lévő csersav is átveheti.

A leggyakrabban használt előpácok Pál Armand, 1958-ban megjelent Bútorasztalos című könyve alapján:

  • Tannin (csersav) 2-10%-os oldata sárgás színt ad
  • Pirogalluszsav (1-5%-os oldata) barnásvörös színt ad;
  • Pirokatechin (1-5%-os oldata) zöldes színt ad;
  • Nitrozobetanaftol (1%-os oldata) sárgás színt ad;
  • Parafenilendiamin (paramin) (0,5-2%-os oldata) barnafeketés színt ad.

Az előpáccal kezelt felületeket, száradás után utópáccal kezeljük.

Az utópác (csáva) valamely nehézfém sójának oldata, amely gyakran kátrányfestéket is tartalmaz. (Ügyeljünk rá, hogy a csáva sótartalma ne legyen nagyobb, mint 1-5%! A megnövekedett sótartalom ugyanis a felület foltosodásához vezet!)

A csáva faanyagba történő behatolását 5% ammónium-hidroxid hozzáadásával javítják. (Kivéve vas- és kobaltsó tartalmú oldatok esetén! Itt ugyanis a felszabaduló vashidroxid akadályozná a színképzést.) Tannin, pirogalluszsav és pirokatechin előpácok alkalmazása esetén a végső szín nem csak az utópác fémsótartalmának, hanem annak, és az adagolt ammóniamennyiség együttes hatására jön létre.

A pácanyag farostokhoz történő tapadását szükség esetén literenként 20-30g dextrin adagolásával is fokozzuk.

Az utópácnak használt fontosabb fémsók: a káliumkromát, a káliumbikromát, a rézszulfát, a rézklorid, a nikkelszulfát, a kobaltklorid, a vasszulfát, és a vasklorid.

A két komponens a felületen reakcióba lép egymással, és élénk, tiszta színeket hoz létre. A pác pontos színe azonban függ az alkalmazott fafajtól.

Az előpácolás után meg kell várni, hogy a felületek teljesen megszáradjanak, ez normál körülmények között 6-12 órát vesz igénybe. Amennyiben az utópácot nem teljesen száraz felületre visszük fel, a kialakuló szín foltosodhat.

A kialakítandó páckép szempontjából fontos az elő- és utópác töménységének viszonya. Erős előpác esetében negatív pácképű, kiegyenlített töménységű elő- és utópácok esetében pedig pozitív pácképű felületet kapunk.

A nehézfém sók egészségkárosító hatása miatt azonban napjainkban csak igen korlátozott mértékben használják.

Talán egyik legismertebb képviselője az ecetsavas vasacetát (vasoxidulul):

A savanyú ecetsavas vasoxidulult úgy készítjük, hogy vasforgácsra erős ecetet öntünk, kb. egy napig állni hagyjuk, majd leszűrjük (Melegíteni tilos!).

Az oldat 2-3 napig tartható el, tölgy- és körtefán fekete színt ad.

  • Így a körtefát ébenfa utánzására teszi alkalmassá. Amennyiben a pác nem feketedik meg azonnal, száradás után 3%-os pirogalluszsav-oldattal előpácoljuk a felületet, majd az ecetsavas vasoxidulullal újra rápácolunk.
Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe

További receptek Pál Armand 1958-ban megjelent Bútorasztalos című könyvéből:

Fémsó- vagy kettős pácok

  1. a) Színesítő pácok
  2. Sárga. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 80ml 1/2%-os metanilsárga 10 ml 10%-os káliumkromát + 100 ml ammóniumhidroxid + 800 ml víz.
  3. Narancs. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 20 ml 5%-os orange +
    15 ml 10%-os káliumkromát + 100 ml ammóniumhidroxid + 800 ml víz.
  4. Világosbarna. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 1—2%-os káliumkromát.
  5. Szürkésbarna. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 1—4%-os vasklorid -f- 10% ammóniumhidroxid.
  6. Közepesbarna. Előpác: 2%-os pirogalluszsav. Csáva: 1,5% káliumkromát + 10% ammóniumhidroxid.
  7. Olivbarna. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 20 g rézklorid + 10 g ammóniumklorid + 850 ml víz + 150 ml ammóniumhidroxid.
  8. Olivbarna. Előpác: 1%-os nitrozobetanaftol. Csáva: 1%-os nikkelszulfát.
  9. Közepes sárgásbarna. Előpác: 2%-os tannin. Csáva: 1%-os káliumbikromát + 10% ammóniumhidroxid.
  10. Közepes szürkésbarna. Előpác: 2%-os pirokatechin. Csáva.+ 10 g káliumbikromát + 10 g rézklorid + 100 g ammóniumhidroxid + 1 liter víz.
  11. Melegbarna. Előpác: 3%-os pirogalluszsav. Csáva: 20 g káliumkromát + 5 g újbarna + 100 g ammóniumhidroxid + 1 liter víz.
  12. Telibama. Előpác: 50 g tannin +10 g paramin + 1 liter víz. Csáva: 2 g rézklorid + 100 ml ammóniumhidroxid + 1 liter víz.
  13. Vörösesbarna. Előpác: 30 g pirogalluszsav + 10 g paramin. Csáva 1-2%-os káliumbikromát.
  14. Barna. Előpác: 30 g tannin + 10 g pirogalluszsav. Csáva: 30 g: nikkelszulfát + 200 ml ammóniumhidroxid + 800 ml víz.
  15. Sötétbarna. Előpác: 2,5%-os pirogalluszsav. Csáva: 5 g vasklorid + 15 g rézklorid + 1 liter víz.
  16. Sötétbarna. Előpác: 1%-os nitrozobetanaftol. Csáva: 1%-os rézszulfát.
  17. Csokoládébarna. Előpác: 2—5%-os pirokatechin. Csáva: 1—2%-os káliumbikromát.
  18. Lilásbarna. Előpác: 2-4%-os pirogalluszsav. Csáva: 1-2%-os káliumbikromát.
  19. Piros. Előpác: 1 %-os nitrozobetanaftol. Csáva: 1%-os kobaltklorid.
  20. Zöld. Előpác: 5%-os pirokatechin. Csáva: 25 g rézklorid + 150 ml ammóniumhidroxid + 800 ml víz.
  21. Élénkzöld. Előpác: 1%-os nitrozobetanaftol. Csáva: 1%-os vasszulfát.
  22. Kék. Előpác: 5%-os sárgavérlúgsó. Csáva: 5%-os vasklorid.
  23. Zöldesszürke. Előpác: 3,5%-os pirokatechin. Csáva: 20 g káliumkromát + 10 g rézklorid + 100 g ammóniumhidroxid + 1 liter víz.
  24. Világosszürke. Előpác: 0,1-0,2% pirokatechin. Csáva: 0,1- 0,2% vasszulfát.
  25. Szürke. Előpác: 1 liter vízre 10 g pirogalluszsav + 1 g paramin. Csáva: 1/2%-os vasszulfát.
  26. Sötétszürke. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 1/2%-os vasklorid.
  27. Fekete. Előpác: 5%-os pirogalluszsav. Csáva: savanyú ecetsavas vasoxidul.
  28. Fekete. Előpác: 10%-os kékfa-kivonat. Csáva- 4%-os vasszulfát vagy 5%-os káliumkromát vagy savanyú ecetsavas vas. Fenti pácok színei különböző fafajtáknál különböző színárnyalatokat mutatnak. Az előpácolás különböző csersav-tartalmú-(pl. tölgy-) fáknál elhagyható, mert itt az előpác anyaga már a fában benne van. Az alábbiakban fémsó-pácokat ismertetünk, melyeknél előpácolás nem szükséges.

 

  1. b) Szürke és fekete pácok tölgyfához
  2. l-4%-os vasszulfát- (zöldgálic-) oldattal bekenjük a tölgy- és körtefát. A fa színe a pácoldat töménységétől függően világos- vagy sötétszürke lesz.
  3. 1/2-4%-os vasklorid-oldattal bekenjük a tölgyfát és a körtefát; a fa színe a pácoldat töménységétől függően világos vagy sötét színű lesz. Ha a pácolt felületek foltosak, akkor 10-15%-os forró oxálsavval vagy hideg híg sósavval kell azokat lemosni. Vasszulfát-oldat 5-6 óra hosszat marad meg változatlanul, vasklorid-oldat pedig 2-3 napig. Ezek az oldatok tehát mindig újra készítendők. Készítésnél hideg vizet használjunk.
  4. Tölgyfát bekenünk savanyú ecetsavas vasoxidullal. A savanyú ecetsavas vasoxidulult úgy készítjük, hogy vasforgácsra erős faecetet öntünk, és egy napig állni hagyjuk. Melegíteni nem szabad. Az oldat 2-3 napnál tovább nem tartható el. A pác tölgy- és körtefán fekete lesz. Ha a pác nem feketedik meg rögtön, a fát száradás után bevonjuk 3%-os pirogalluszsav-oldattal, és ismét rápácolunk.
  5. Tölgy- vagy körtefát bekenünk salétromsavas vasoxidullal. A savanyú salétromsavas vasoxidult úgy készítjük, hogy 1/4 liter salétromsavat 3/4 liter vízbe öntünk, ezt vasforgácsra öntjük, és rajta 4-5 óráig állni hagyjuk. Ezt szabadban kell készíteni, mert a salétromsavgőzök belehelése tüdővérzést okozhat. Melegíteni nem szabad. Az oldat 2-3 napnál tovább nem tartható el. A pác színe fekete. Az eljárás ugyanaz, mint a 43. pontnál.
  6. Tölgyfát bekenünk 5%-os dializált vashidroxid hidegvizes oldatával. Ez két-három napnál tovább nem marad meg változatlanul. Melegíteni nem szabad, mert ennek hatására bomlik.
  7. Ugyanilyen feketét, illetve hasonló szürkét és barnát kapunk fenyő-, juhar- és bükkfán, ha előbb előpácoljuk 3-5%-os tanninoldattal vagy 3-5%-os pirogalluszsav-oldattal.
  8. Tölgyfát vagy körtefát a 2,5%-os káliumbikromát-oldat barnára festi. A pácolt felület gyakran foltos. Tölgyfán vagy csersavpótló anyaggal bevont fán nikkel-, réz- és kobaltsókkal való bevonás után a füstölést helyettesíthetjük az alábbi ammóniumhidroxidos pácoldatokkal.
  9. 30 g nikkelkloridot és 10 g szalmiáksót oldunk 700 ml vízben, és hozzáadunk még 300 ml ammóniumhidroxidot. A pác a tölgyet barnára festi.
  10. 10 g szalmiáksót és 20 rézkloridot oldunk 700 ml vízben, majd hozzáadunk 300 ml ammóniumhidroxidot. A pác a tölgyfát világos olivabarnára festi.
  11. 20 g kobaltkloridot és 10 g szalmiáksót oldunk 700 ml vízben, majd hozzáadunk 300 ml ammóniumhidroxidot. A pác világos vörösesbarnára festi a tölgy- és a cseresznyefát.
  12. A mahagónifát sötétvörösre pácolhatjuk 2,5%-os káliumbikromát oldattal. Pácolás után ajánlatos a felületeket 1 :10 higítású ammóniumhidroxiddal átmosni. Ezzel elkerülhető az, hogy a krómsavas kálium megtámadja a felületeket.

 

  1. c) Előpácolással és csávázással (rápácolással) keletkező kicsapódó pácok

Az alábbi pácok alkalmazása esetén a felületeket előpáccal vagy alappáccal kell bevonni, majd annak megszáradása után a felületeket gyengén megcsiszoljuk. Csiszolás után a második oldattal rácsávázunk. Az egyes oldatokat a megadott sorrendben kell felvinni.

  1. 200 g sósavas anilint és 40 g rézkloridot oldunk 1 liter forró vízben, majd oldás után 10 g tömény sósavat adunk hozzá. Ez az alappác.

A forró alappác-oldattal bepácoljuk a fenyő-, éger-, juhar- és körtefát, majd száradás után rápácolunk 5%-os káliumbikromát-oldattal. A pác fekete lesz. Ha esetleg zöldes foltok mutatkoznak a felületeken, az eljárást megismételjük. A feketére pácolt felületek nem fakulnak, a pácot sem víz, sem savak, sem lúgok nem oldják, ezért kiválóan alkalmasak laboratóriumi asztalok bevonására.

A sósavas anilinnel előpácolt felület a levegőn — káliumbikromát- oldattal való bevonás nélkül is — megfeketedik. Ez azonban sokáig tart.

  1. Előpácolunk sósavas anilin-alappáccal, majd a felületek száradása után 5%-os nátriumkromáttal rácsávázunk. A felület éger- és jávorfa esetében fekete lesz.

 

  1. d) Nitrozobetanaftol-pácok

A nitrozobetanaftol-pácok a következőképpen készülnek:

1 liter desztillált vagy esővízben oldunk 3,5 g káliumhidroxidot, az oldatba 10 g nitrozobetanaftolt teszünk, és addig keverjük, míg az feloldódik. Oldódás után az oldatot megszűrjük. Ez az 1%-os nitrozobetanaftol-alappác.

Bepácoljuk a fát nitrozobetanaftol-alappáccal, majd rápácolunk:

  1. 1%-os rézszulfáttal (rézgálic, kékgálic). A pác színe juhar-, körte-és tölgyfán sárgásbarna.
  2. 1%-os rézklorid-oldattal. A pác színe juhar- és tölgyfán sárgásbarna.
  3. 1%-os vasszulfát-oldattal. A pác színe juhar-, körte- és tölgyfán élénkzöld.
  4. 1%-os, frissen készült vasklorid- (ferroklorid-) oldattal. A pác szil-, tölgy- és körtefán melegzöld színű lesz.
  5. 1%-os nikkelszulfát-oldattal. A pác színe juhar- és bükkfán sárgás-olivbarna.
  6. 1%-os nikkelklorid-oldattal. A pác színe juhar- és bükkfán sárgásoliva.
  7. 1%-ós kolbaltszulfát-oldattal. A pác jávor- és bükkfán piros színű.
  8. 1%-os kobaltklorid-oldattal. A pác juhar- és bükkfán piros színű.
  9. 2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác juhar- és bükkfán barna színű.
  10. 1%-os ecetsavas cinkkel. A pác juhar-, körte- és cseresznyefán szalmasárga színű lesz.
  11. 1%-os báriumklorid-oldattal. A pác színe juhar- és fenyőfán sárga lesz.
  12. 4%-os ecetsavas vasoldattal. A pác juhar-, fenyő- és tölgyfán sárga színű lesz.

Ha az 54—65. sorszámú pácokkal ismételten pácolunk, akkor ugyanolyan, de sötétebb tónusú színt kapunk. A nitrozobetanaftolkálium-alappác helyett ugyanolyan, de élénkebb színeket eredményező kicsapó szeszes nitrozobetanaftol-alappácot is használunk.

Az 1%-os szeszes, nitrozobetanaftol-alappác készítése:

10 g nitrozobetanaftolt oldunk 500 ml szeszben (den. szesz). Az oldatot vízfürdőn melegítjük, míg az egész anyag fel nem oldódik. Oldódás után hozzáöntünk 500 ml langyos vizet, majd az oldatot leszűrjük. Ez a szeszes nitrozobetanafto1-alappác.

Bepácoljuk a fát 1%-os szeszes nitrozobetanaftol-alappáccal, majd száradás után rápácolunk:

  1. 1%-os kobaltszulfát-oldattal. A pác színe juhar- és fenyőfán élénkpiros lesz.
  2. 1%-os vasszulfát-oldattal. A pác színe juhar-, fenyő- és körtefán élénkzöld lesz.
  3. 1%-os nikkelszulfát-oldattal. A pác színe körte- és diófán sárgás-olivbarna lesz.
  4. 1%-os ammóniás nikkelklorid-oldattal, mely a következőképpen készül: 800 ml vízben oldunk 10 g nikkelkloridot, majd oldódás után hozzáadunk 200 ml ammóniumhidroxidot. Az oldatot átszűrjük. A pác színe tölgy-, körte- és diófán sárgás-olivbarna lesz.
  5. 70. 1%-os ammóniás rézklorid-oldattal, mely a következőképpen készül: 800 ml vízben oldunk 10 g rézkloridot, majd oldódás után hozzáadunk 200 ml ammóniumhidroxidot. Az oldatot átszűrjük. A pác fenyő-, juhar- és körtefán olivbarna színű lesz. A nitrozobetanaftollal pácolt tölgyfa 12 órán át tartó ammóniumhidroxiddal való füstölés után mélyebb színárnyalatú lesz.

Például:

  1. Rézkloriddal utópácolt (55. számú pác) nitrozobetanaftol-pác, tölgyfán füstölés után meleg olivbarna színű lesz.
  2. Vasszulfáttal utópácolt (56. számú pác) nitrozobetanaftol-pác tölgyfán füstölés után meleg barnászöld lesz.
  3. Nikkelkloriddal utópácolt (59. számú pác) nitrozobetanaftol-pác tölgyfán füstölés után olivbarna színű lesz.
  4. Kobaltkloriddal utópácolt (61. számú pác) nitrozobetanaftol-pác füstölés után barnáspiros színű lesz.
  5. Káliumbikromáttal utópácolt (62. számú pác) nitrozobetanaftolpác füstölés után meleg sötétbarna lesz.
  6. Ecetsavas cinkkel utópácolt (63. számú pác) nitrozobetanaftol-pác füstölés után sárgás árnyalatú barna színű lesz.

 

  1. e) Dioxibenzol-pácok
  2. Előpácolunk 2,5—5%-os pirokatechin-oldattal, majd száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác színe juhar-, bükk-, szil- és fenyőfán csokoládébarna lesz.
  3. Előpácolunk 2,5—5%-os hidrokinon-oldattal, majd száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác színe juhar-, bükk-, szil- és fenyőfán barna színű.
  4. Előpácolunk 2,5—5%-os rezorcin-oldattal, majd száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác juhar-, bükk-, szil- és fenyőfán kissé kékes árnyalatú barna lesz.
  5. Előpácolunk 2,5—5%-os orcin-oldattal, száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác juhar-, bükk-, szil- és fenyőfán vörhenyesbarna színű.
  6. Előpácolunk 2,5—5%-os feniléndiamin-oldattal, száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác szil-, bükk- és fenyőfán meleg pirosas barna színű.

 

  1. f) Vörös- és sárgavérlúgsó-pácok
  2. Előpácoljuk a fát 5%-os vörösvérlúgsós oldattal, száradás után rápácolunk 5%-os vasklorid-oldattal. A pác juhar és fenyőfán kék színű lesz.

83. Előpácolunk 5%-os sárgavérlúgsós oldattal, száradás után rápácolunk 5%-os vasklorid-oldattal. A pác színe juhar- és fenyőfán kék színű lesz, mely firnisz hatására megzöldül.

Pál Armand 1958-as kiadású, Bútorasztalos című könyve egy kuriózum számomra. Mintegy 300 oldalon tárgyalja a faipar alapjait. Egyes témákon csak átsiklik, másokban azonban olyan összeszedett és hiteles információtartalmat képes közölni, melyet egyetlen általam ismert szakkönyvben sem olvastam. Az 1958-at követő időkben megjelent nívós szakirodalmakban is komplett hasábokat találtam, melyek ebből a könyvből származtak. A kémiai pácok megközelítőleg 1500 szavas receptúráit a 218-224 oldalakon tárgyalja.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Hozzászólás, használati feltételek
Olajok

Olajok

Szerző: | ápr 11, 2020 | Felületkezelés, Olajok

Olajok

Az olajok nem képeznek összefüggő filmréteget a felületen. Mélyen beszívódnak a faanyagba, molekuláik az edényekben illetve azok falán tapadnak meg így akadályozzák a nedvesség faanyagba történő behatolását, de nem gátolják a faanyag légzését. Az olajozott bevonat alatt a faanyag tovább „él”, a felületkezelést követően is képes marad a megváltozott klimatikus viszonyoknak megfelelő gáz-, és nedvességcserére.

            Az olajozás elevenné, élettelivé teszi a faanyagot, élénkíti, „feltüzeli” annak színét, és kiemeli, életre kelti rajzolatát. Mindezek mellett együtt mozog a fával, nem repedezik, növeli a felület ellenálló képességét, vízállóságát, tisztíthatóságát. Jó tulajdonságai miatt előszeretettel alkalmazzák szeszlakkokkal kezelt, és viaszolt felületek előzetes felületkezelésére.

További jó tulajdonsága, hogy könnyen felújítható, illetve javítható. A hiba helyén vizes ronggyal, és forró vasalóval kigőzölhető az olajozás, majd egy kis csiszolás után, a felület pillanatok alatt újra olajozható.

            A színtelen, nem pigmentált olajokkal kezelt kültéri, illetve sugárzó napsütésnek kitett felületeket gyakrabban kell felújítani, ezért a színtelen olajokat csak akkor válasszuk, ha ragaszkodunk a faanyag világos színének megtartásához. A világos színű olajok másik hátránya, hogy alattuk a faanyag besárgulhat. A sárgulás ellen különféle fényvédő alapozók vagy fehér pigmentek használatával, védekezhetünk. Mindazonáltal a színtelen olajok használata csak beltéri fafelületek kezelésére ajánlott.

            Az olajok rendkívül könnyen színezhetőek, és már kisebb mennyiségű színezőanyag hozzáadásával is jelentősebb UV-védő hatást érhetünk el.  Kerüljük azonban a túlzott színezőanyag használatot, következtében ugyanis a felület maszatossá válhat.

            Az olajok nagy része kevésbé igénybevett felületek: fal és mennyezetburkolatok, bútorkorpuszok, és frontok felületkezelésére alkalmas. Az úgynevezett keményolajok segítségével azonban lehetőség nyílik rendkívüli igénybevételeknek kitett felületek: konyhapultok, és parketták kezelésére is.

A bevonatok felújításának gyakorisága, igénybevételtől függően:

– pigmentált bevonatoknál 3-5 évente,

– színtelen kezelésnél 1-2 évente szükséges.

Kültéri bevonatok esetén a felújítást lehetőleg Nyár végén ősszel végezzük. Az új bevonatok ugyanis kevésbé állnak ellen az igénybevételeknek. Így viszont a bevonatnak van ideje pihenni és a következő nyáron megedződve állhat a tűző napsugárzás elé.

Az előző bevonatokhoz hasonlóan az olajozás is rendkívül érzékeny a felületek előkészítésére. Jó minőségű felületkezelés, csak megfelelően előkészített felületek esetén produkálható. A felületek előkészítésénél ezért mindig tartsuk be a csiszolási menetrendeket, és lehetőleg végezzünk vizezés utáni csiszolást is.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe

https://faipar.hu/cikkek/feluletkezeles/5260/olajozas-a-gyakorlatban 2020.04.12

Bármilyen módszerrel, ecsettel, szivaccsal, rövid bolyhú hengerrel, mártással, ronggyal egyaránt felhordható. De a legelőnyösebb, ha a felhordáshoz vlies-t (flíszt), vagy más néven skótszivacsot használunk. Ez egy, a konyhai mosogatószivacs dörzsis oldalára emlékeztető szivacs, mely a felhordás során egyszerre csiszolja is a felületet. A csiszolás nem csak hogy eltávolítja az esetleges korábbi szennyeződéseket és szálfelhúzódásokat, de a dörzsöléstől az olaj mélyebben is szívódik be a fába. A skótszivacsot előszeretettel használják köztes csiszolásra is, hiszen a felületeken visszamaradó olaj, nem tömíti el.

Tipp: A kitisztított ecseteket úgy tegyük el, hogy előtte bedörzsöljük őket szappannal. Az újabb használat előtt pedig a szappanmaradványokat bő vízzel kimossuk belőlük.

            A felvitelt követően a felesleget némi száradási idő elteltével (10-30 perc) puha ronggyal vissza kell törölni. A visszatörléssel amellett, hogy eltávolítjuk a felületen lévő fölös olajat, egyszerre a fa mélyebb rétegeibe is paszírozzuk azt, így ellenállóbb felületet hozunk létre. Amennyiben a műveletet elmulasztjuk, a faanyagba be nem szívódott olaj a felületen bebőrösödik, ragacsos, csúnya felületet létrehozva ezzel. A teljes száradás előtt ezek a szennyeződések, némi olaj felvitelével még visszaoldhatók a felületről.

            Soha ne végezzük az olajozást tűző napon! Az erős napsugárzás gyorsítja az olaj száradását, minek eredményeképpen az idejekorán bebőrösödik és nem tud megfelelő mélységben a faanyagba szívódni.

            Az eszközök tárolásánál mindig megfelelő körültekintéssel járjunk el. Az olajos rongyokat zárt fémdobozban, vagy kiterítve, jól szellőző helyen tároljuk. Az olajjal átitatott, összegyűrt rongydarabok ugyanis hajlamosak az öngyulladásra. A szórással történő felvitel ebben az esetben sem ajánlott, hiszen a szórással járó munkaidő megtakarítás egyáltalán nem képes ellensúlyozni a technológiából származó hatalmas anyagveszteséget. Az egyenletes színhatás érdekében az olajat használat előtt és közben, többször is jól fel kell keverni, nehogy a színezék leülepedjen a doboz aljára.

A visszatörlést követően (minimum 6 óra) 24 óra száradási idő elteltével a művelet megismételhető. Az újabb réteg olaj selymes fényt ad, mélyíti a fa színét, rajzolatát és fokozza védelmét.

Kültéri bevonatoknál mindig legalább két réteget vigyünk fel a felületre.

 

            A növényi olajokat száradó képességük alapján csoportosíthatjuk. Ennek megfelelően megkülönböztethetünk:

– száradó olajokat,

– félig száradó olajokat és

– nem száradó olajokat.

A félig száradó, illetve nem száradó olajok azonban különféle szárítóadalékok hozzáadásával, vagy előszárítással száradóvá, ill. félig száradóvá tehetők.

Lenolaj

A felületkezelésben leggyakrabban használt, és egyben legismertebb növényi olaj, a len magjából sajtolással előállított, zsíros száradóolaj. Jól oldódik benzinben, benzolban, éterben és széntetrakloridban. Kötőanyagként olajfestékek, lazúrok, lakkok… gyártásához használják, de önmagában is jó felületkezelő anyag. Vízfürdőben 40C°-ra felmelegítve, mélyen behatol a fába, erősen besárgul, de szépen kiemeli és élénkíti az anyag rajzolatát. Száradása meglehetősen lassú, 3-8 napig is eltarthat. A folyamatot ezért gyakran mesterséges szárítóadalékok (szikkatívok) hozzáadásával gyorsítjuk. A szikkatívok, többnyire különféle nehézfém sók keverékei, összetételük nagymértékben befolyásolja a szárítás folyamatát, és a bevonat tulajdonságait. Leggyakrabban a kobalt-, a mangán-, a cink- oxidok, vagy hidroxidok használatosak.

Az ilyen szárítóadalékokkal kevert lenolajat nevezzük lenolaj-kencének, vagy régiesebb nevén firnisznek. Hígításához terpentinolajat, vagy lakkbenzint használunk.     

A lenolaj-kence a lenolajhoz hasonlóan erősen élénkíti a felületet, kiemeli a fa rajzolatát, mélyíti színét, azonban sokkal jobban beszívódik a faanyagba, és száradási ideje, mindössze 9-24-óra. Felhordása egyszerűen, ecsettel történik. A kezelés során felvitt anyagmennyiséget jól eloszlatjuk a felületen, majd a felesleget a bedolgozás után visszatöröljük. A száradást követően a felületeket finom csiszolópapírral gyengén átcsiszoljuk. Erősen nedvszívó anyag kezelésénél szükség esetén az eljárás megismételhető.

            A legjobb időjárás állóságot a sűrű, nagy viszkozitású, nehezen felhordható rendszerek biztosítják, ezek azonban kevésbé szívódnak be a faanyagba. A megfelelő védelem érdekében ezért célszerű legalább két rétegben felhordani őket.

            Ideális viaszolás előtti beeresztésre, vagy olajfestékekkel történő felületkezelés alapozására, kültéren azonban önmagában nem állja meg a helyét. Az időjárás viszontagságainak kitett lenolajkencével kezelt felület idővel ugyanis beszürkül, befeketedik

A félolaj, lenolaj kence és a balzsamterpentin l:l arányú keveréke. Lenolajbázisú festékek alapozására használatos.

A standolaj

A lenolaj enyhén melegítve mélyen beszívódik a fába, túlmelegítve azonban kocsonyássá válik. A standolajat a lenolaj polimerizálásával, levegőtől elzárt főzésével, 290-300 C°-on állítják elő. A kémiai reakció során az olaj kémiai szerkezete átrendeződik. Besűrűsödik, száradó képessége megnő, és javul a víz-, vegyszer-, és időjárás állósága.

            A polimerizálással létrehozott standolaj kevésbé sárgul, rugalmasabbá, fényesebbé válik és terülési tulajdonságai is jobbak.

Lakkok, lakkfestékek előállításához használják, olajfestékekhez adva növeli azok rugalmasságát, a segítségével létrehozott lakkfilmek kevésbé sárgulnak, fényesebbek, ellenállóbbak, jobban terülnek… Hasonló eljárással faolajból is elkészíthető. A Faolaj-standolaj azonban önmagában túl rideg, repedező bevonatot ad, ezért lenolaj-standolajjal, vagy más olajokkal kell keverni. 

 

Faolaj

A kereskedelem több kínai és japán fafaj terméséből készült olajat is faolajként nevez meg. Ezek fizikai és kémiai tulajdonságai csaknem tökéletesen megegyeznek. Legismertebb gazdanövénye a Kínában és Japánban őshonos tungfa (Aleuritis fordii montana), melynek diószerű terméséből állítják elő. A magokból préselt olaj a kínai faolaj vagy thungolaj.

            A száradóolajok csoportjába tartozik, színe áttetsző, a világossárgától a sötétbarnáig terjed. Kellemetlen (a disznózsírhoz hasonlító) szagú sűrű, viszkózus anyag. 0 °C körül kristályosodik, magas hőmérsékleten kocsonyássá válik. Erős fény hatására megszilárdul, és olvadáspontja 32 C°-ra nő. Vékony rétegben, egyenletesen kell felhordani, a segítségével kialakított felület nem áttetsző, inkább matt, sajátos, jégvirágra emlékeztető struktúrával. A lenolajnál keményebb és vízállóbb felületet ad. Tisztán rendkívül mérgező, a bőrre kerülve gennyes nehezen gyógyuló sebeket okoz. Gyorsan szárad, víz- és lúgálló, nem ragad, a lenolaj tulajdonságainak javítására használják. A lakkgyártás fontos, és értékes alapanyaga. Lenolajjal összefőzve különösen tartós, ellenálló és vízálló thungolaj-lakkot kapunk. 

 

Napraforgóolaj

Nyersen nem használható, mert száradása több hónapig is eltarthat. A belőle előállított standolaj száradó képessége a lenolajéhoz hasonló. Magas fénnyel, keményre szárad.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Hozzászólás, használati feltételek
Viaszok

Viaszok

Szerző: | ápr 11, 2020 | Felületkezelés, Viaszok

Viaszok

A viaszolással kezelt felület selymes fényű, tapintása és látványa egyaránt a természetes faanyag hatását kelti. A fa rajzolatát szépen kiemeli, és mézszínű sárgás, fehéres árnyalatot kölcsönöz a felületnek. A tiszta méhviasz mechanikai-, kémiai ellenállóképessége azonban meglehetősen csekély, és önmagában a nedvességváltozással szemben sem nyújt kielégítő védelmet. Tulajdonságait ezért a felületek alapozóolajjal történő impregnálásával, és más nagyobb ellenálóképességű viaszok (pl.: Karnaubaviasz) hozzáadásával javítjuk. Az olajjal történő kezelés feltüzeli a felületet, élénkíti a fa rajzolatát, védelmet nyújt a viaszréteg alá kerülő nedvesség káros hatásaitól (összegződik az olaj, valamint a viasz védőhatása), és kitűnő tapadófelületet képez a viaszolás számára. A viaszok nagy molekulájú szerves vegyületek.  Jól színezhetőek, oldószerként benzin terpentin, benzol, és különböző klórozott szénhidrogének is használhatók.

            A viaszokat egyenletes leheletvékony rétegben kell a felületre juttatni, így használatuk rendkívül gazdaságos. 1 liter viasszal akár 100m2 fafelület is lekezelhető. A megfelelő felületi védelem érdekében több (2-3) sort is felhordhatunk. A túlságosan vastag viaszbevonat azonban már sérülékennyé teszi a felületet, így károsan befolyásolja annak tartósságát, és ragacsos, nehezen tisztítható felületet eredményez.

           Mikroszkóppal nézve a viasz lényegében egy lemezes szerkezetű, kristályos anyag. Az optimális védelem, és az esztétikai hatás fokozása érdekében a felhordást követően polírozni kell. A polírozással elrendezzük a felhordott viasz, össze-vissza álló lemezkéit, melyek így egymással fedésbe kerülnek, s mint az összesimuló tetőcserepek elzárják a víz útját. Ha azonban, a bevonat túlságosan vastag, mindig lesz néhány lemezke, ami állva marad (nem simul rá a felületre). Az álló lapkák pedig megbontják a felület védőképességét, lapjuk mentén a víz ugyanis képes a felület alá hatolni. A bevonat tetőcserepekként egymásra rendeződő lemezkéi a fában lévő belső nyomás hatására képesek megnyílni, így víztaszító tulajdonságuk mellett ki tudják engedni a faanyagban lévő felesleges vízmennyiséget, lehetővé téve a faanyag lélegzését.

           Épületbiológiai szempontból a viaszok rendkívül előnyösen használhatók fal- és mennyezetburkolatok felületkezelésére. Mivel engedik a felületek légzését, (a faanyag, és környezete közötti természetes gáz, és nedvességcserét,) folyamatosan elősegítik az épület optimális klímájának kialakítását. Kellemes illatot árasztanak magukból, mellyel utánozhatatlan légkört teremenek a lakásban.

           További jó tulajdonsága, hogy a bevonat elektromos vezetőként működik, ezért nem képes sztatikus feltöltődésre, ami miatt a por is kevésbé tapad meg rajta.

Könnyedén felújjítható, a sérülések egyszerűen akár házilag is javíthatóak, a régi bevonatok és a rajtuk található szennyeződések terpentinolajjal, szappanokkal, szódaoldatokkal vagy akár mechanikus úton is könnyen eltávolíthatóak.

          A kereskedelmi forgalomban kapható viaszok a kemény, közép-kemény és lágy viaszpreparátumok közé sorolhatóak. Felhordásuk történhet

– hidegen ecsettel, politúrozó labdával, ronggyal, vagy

– melegen, forrón, ehhez azonban speciális készülék szükséges.

A lágy típusok felhordása többnyire hidegen, míg a keményeké forrón történik (nem minden esetben). A közép-kemény viaszoknál alkalmazandó felhordási módot többnyire a készítmény összetétele határozza meg.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe

A keményviaszok 100%-os szárazanyag tartalmú rendszerek. Sűrű viszkózus kenőcsszerű anyagok.

Növényi olajokból, méhviasz és karnauba viasz keverékeiből különféle adalékanyagok hozzáadásával készül, mint pl.: természetes gyanták, észterek, száraz kalcium, cirkónium, kobalt…

            Felvitelük forró eljárással, vagy rongylabdával végezhető. A hideg viaszoknál lényegesen jobb védelmet adnak. Színezésük azonban körülményesebb, az egyenletes színhatás érdekében a felhasználandó viaszmennyiséget egyszerre kell színezni, ami az anyagok viszkózus mivolta miatt nem egyszerű. A velük létrehozott bevonatok nagyobb igénybevételeknek kitett padlók, asztallapok és munkalapok… felületkezelésére is alkalmasak. Végső keménységüket csak néhány nap elteltével érik el.

Az első napokban ezért a felületeket kímélni kell és távol kell tartani a nedvességtől.

            Keményviaszok használatánál kis- és nagyszériás gyártásnál is gazdaságosan alkalmazható a forró szórást Ez Az alkalmazott technológiánál a viaszt a szórópisztoly nyitott, vagy zárt tartályából felmelegítve, kb. 80C°-os hőmérsékleten szórjuk a felületre. A megoldás gyors és egyenletes felületkezelést kínál.

A zárt tartályos és patronos szórópisztolyok valamivel hatékonyabbak, hiszen használatuknál a nyitottakkal ellentétben nem kell tartani a felületkezelő anyag „bőrösödésétől” és a tartályból történő kifolyásától.

Szórópisztolyok forró szóráshoz

Bővebb információ: Interell Kft.

1151 Budapest, Bogáncs u. 1-3.

Tel./fax: 1/308-1193.

Viaszolt felületek előállítása

A faanyag fizikai, és szükség esetén kémiai előkészítését követően a felületeket olajozzuk. Az olajat tiszta ronggyal egyenletesen dörzsöljük a felületbe, a felesleget pedig ugyanezzel a ronggyal felitatjuk. Az olaj száradását követően (kb. 24 óra) a faanyagot180-220-as csiszolópapírral gyengén átcsiszoljuk. Jó minőségű bevonatot, csak megfelelően előkészített anyag esetén produkálhatunk. A felületkezelés előtt ajánlott az előzetes vizezés, majd az azt követő csiszolás…A hígabb oldatokat ecsettel, a sűrűbb, cipőpaszta szerű viaszokat politúrozó labdával, vagy ronggyal vihetjük fel a felületre.

A politúrozó labda nem más, mint egy lenvászonnal összefogott gyapjúrongyból, legbelül pedig tiszta gyapjúból álló gömb.

Hogy a labda ne legyen teljesen száraz, elkészítését követően a lenvászon alatti gyapjúra is rakjunk némi viaszt. A labdát finoman, ne erővel nyomjuk a felületre, egyenletes vékony réteget vigyünk fel. A száradás a viasz összetételétől függően néhány óra, vagy akár egy-két nap is lehet. A száradást követően a felületeket puha lószőr kefével, polírozó labdával, vagy koronggal fényesítjük.

Több rétegben történő kezelés esetén, a következő réteg felvitelét csak ezt követően kezdjük el.

Felfényezést követően a felületek szenny és víztaszító hatásúak, és mérsékelten karcolásállóak lesznek. A létrehozott felületek rendszeres ápolást igényelnek. Bár a viaszolt felületek víztaszító hatásúak, hosszabb ideig soha ne hagyjunk rajtuk folyadékot állni. ( Fokozottan igénybevett felületek alapozását keményolajjal végezzük. Amennyiben a felület túlságosan nedvszívó, az olajozást száradás után újra megismételhetjük.)

            A viaszolt felületek ápolásának gyakoriságát az igénybevétel módja szabja meg. A felületek gondozásához a különböző gyártók saját készítésű speciális tisztító- és ápolószereket ajánlanak. Ezek többnyire természetes anyagokat: ecetsavat, citromsavat, alkoholokat, növényi olajokat… és különféle viaszokat tartalmaznak.

            Azok a felületek melyek igénybevételnek nincsenek kitéve, és nem koszolódnak (mennyezet és falburkolatok, ágyak, szekrények), évek múltán sem igényelnek különösebb ápolást.

Az átlagos igénybevételnek kitett bútorokat, mint az asztalok és a székek azonban fél évente érdemes áttörölgetni a gyártó által ajánlott ápolószerrel.

Hasonló a helyzet a fapadlóknál is. Természetesen a tisztításnál kerülni kell az erélyes vegyszerek, és a súrolószerek használatát. A rendszeres nedves felmosás mellett többnyire itt is elegendő a félévenkénti ápolás. A padlók kezeléséhez azonban intenzívebb tisztító-, és magasabb viasztartalmú ápolószerek használatosak. A rendszeres ápolás hatására a felületek egyre keményebbek és ellenállóbbak lesznek. Az évek múlásával az ápolás szükségességének gyakorisága érezhetően csökken.

http://ezermester.hu/cikk-2042/Anyagbarat_feluletkikeszites_kemenyviasszal 2012-01-18

Méhviasz

Az egyik legismertebb állati eredetű viasz. A méhek, lépek építéséhez állítják elő. Felületbevonó anyagként történő használata az ókorig nyúlik vissza, mikor is már freskók védőbevonataként használták. Természetes állapotban fehér, vagy sárgás színű, de a méhek által hordott növényektől függően vöröses, ill. zöldes színt is felvehet. Szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, lágy, jól alakítható viasz. Már 60C°-on megolvad. Felületkezeléshez forrón, olvadt állapotban, vagy méhviasz balzsamként használják.

A vele létrehozott bevonat rendkívül rugalmas, vízlepergető hatású, napfény hatására azonban besárgul. Mechanikai ellenálló képessége csekély, kémiai ellenálló képessége csaknem nulla. Ezért használata kevésbé igénybevett, beltéri felületek esetén célszerű.

Mivel a méhviasz forrón történő felhordása meglehetősen körülményes, a felületkezeléshez leginkább különböző méhviaszbalzsamokat használunk, melyek méhviaszból, balzsamterpentinből, és különféle növényi olajok (lenolaj, faolaj, standolaj…) keverékeiből állíthatók elő.

A méhviasz balzsamok (lágy viaszpreparátumok) alacsonyabb igénybevételeknek kitett beltéri felületek bevonására használhatók. Vizes alapú emulziós rendszerek, de gyakran különféle oldószereket is tartalmaznak. A felületkezelést legegyszerűbb, ecsettel, politúrozó labdával, vagy ronggyal végezni. Bár szórással is felhordható, nem igazán ajánlott, mert az eljárással elért munkaidő csökkenés nem kompenzálja a szórással járó nagy anyagveszteséget.

 Szekrénykorpuszok bútorfrontok, dísztárgyak, átlagos igénybevételnek kitett polcok, könyvespolcok, fal és mennyezetburkolatok… ideális felületkezelő anyagai.

Az elkészített balzsam tulajdonságait a felhasznált anyagok keverési arányai nagymértékben befolyásolják. Minél több viaszt tartalmaz az oldat, annál keményebb lesz a balzsam, és annál nehezebben vihető fel a felületre.

               Elkészítése rendkívül egyszerű, akár mi magunk is megcsinálhatjuk.

Méhviaszbalzsam elkészítése:

Tetszőleges mennyiségű méhviaszt vízfürdőben 60-70C°-on megömlesztünk, majd forró állapotában kb. 20 térfogat %-nyi lenolajkencével és 50 térfogat %-nyi balzsamterpentinnel keverjük össze.  (A kisebb méretű darabok terpentinben melegítés nélkül is feloldódnának. Így azonban az oldódás sokkal gyorsabban megy végbe.)

Amennyiben léppel dolgozunk, azt előzetesen tisztítani kell. A lépet 60-70C°-os vízben felolvasztjuk, a vízfelszín tetejére úszó forró viaszt lefejtjük, majd sűrű lenvászon kendőn átszűrjük. Az eljárást szükség esetén többször is elvégezhető.

Polírozó viasz: adott mennyiségű méhviaszt lassú tűzön megolvasztunk, majd kb 1/4  súlyrész kolofóniumot keverünk hozzá, az oldódás érdekében apróra törve. Ezt követően levesszük a tűzről, és kb 1/2 súlyész terpentin olajat keverünk hozzá (a viasz súlyához viszonyítva) intenzív, és kitartó kevergetés közben.

Karnauba viasz

A karnauba viaszt a Brazília észak-keleti részén őshonos  karnauba pálma (Copernicia prunifera) és kopernikusz pálma (Copernica cerifera Mart) leveleit borító természetes viaszrétegből nyerik. Természetes körülmények között ez a viaszréteg védi a növényt a kiszáradástól, és a túl sok nedvességtől (víztaszító hatású). Fája elég tartós. Vízi építésre, épületfának, és hangszerfának is használják. Egy fáról kéthavonta 6-8 idősebb levelet szednek le. A száradó zsugorodásnak indult levelekről ütögetéssel, kaparással, vagy kefével távolítják el a viaszréteget, melyet ezt követően vízben főzve tisztítanak. A víz felszínén úszó tiszta viaszt lefejtik, majd (kallófölddel, vagy klórral) halványítják. Egy pálmafáról évente 150-180g viasz nyerhető.

Az egyik legfontosabb növényi eredetű viasz, a viaszok királynőjének is nevezik. Rendkívül ellenálló, tiszta állapotban még a betonnál is keményebb. Már önmagában is igen fényes, kopásálló bevonatot ad, ezért rendkívül magas ára miatt, többnyire lágyabb viaszok (pl.: a méhviasz) mechanikai tulajdonságainak javítására használják. A matt sellakk-politúrok előállításának fontos alapanyaga.

Kereskedelmi forgalomba sárgásbarna szemcsék, lemezkék, vagy tömbök formájáb kerülnek. A tiszta, jó minőségű viasz világossárga színű, a rosszabb minőségűek sötétebb sárgászöld, vagy szürkés színárnyalatúak.

Az ipar számos területén fellelhető:

  • Használják autó-, cipő-, bútor- és padlóápoló készítményekben.
  • Alkalmazza a kozmetikai-, a gyógyszer- és az élelmiszeripar is.

Teljesen veszélytelen, bőrbarát, semmilyen káros hatása nincs. Élelmiszeripari adalékként száma E-903. Különböző cukrokban, és rágókban is megtalálható

Montán viasz:

Ásványi eredetű viasz, a karnauba viasz pótlására használják. kőszénkátrány lepárlásával barnakőszénből, vagy lignitből mesterséges úton készítik.

Nyersen barnás fekete-, tisztítva világossárga színű. Rendkívül ellenálló, tulajdonságai a növényi viaszokéhoz hasonlóak. A fényező és felületkezelő anyagokon kívül cipőkrémek, autófényező viaszok… kenőanyagok és különböző műanyagok elkészítéséhez is felhasználják.

Paraffin:

A kőolajgyártás melléktermékeként létrejövő szagtalan, fehér-áttetsző, anyag. A lágyviaszok csoportjába tartozik, mechanikai ellenálló képessége csekély. Jól oldódik terpentinben, benzinben, és benzolban.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Hozzászólás, használati feltételek