A faanyag száradása

A faanyag szárítása kiemelt fontosságú. A faanyag nedvességtartalmának megfelelő mértékű csökkentése elengedhetetlen annak érdekében, hogy a belőle létrehozott termékek képesek legyenek megőrizni esztétikai értéküket és a lehető legtovább elláthassák feladatukat. Ez azonban még közel sem minden. A faanyag szárítása nem csak azért szükséges, hogy megvédjük azt a különböző gomba és rovarkárosítóktól, illetve a baktériumoktól (, ezek nagy része ugyanis csak a 20-60%-os fanedvesség tartományában veszélyezteti a faanyagot). A fafeldolgozás számos művelete is csak megfelelően előkészített száraz faanyag esetén végezhető el eredményesen, és csak az alapanyagok megfelelő mértékű, gondos szárításával előzhetjük meg a fatermékek nedvességváltozás hatására bekövetkező térfogat, és alakváltozásait, illetve az azokból adódó esetleges értékcsökkenését.

A nedves faanyag megmunkálása meglehetősen sok gondot okoz:

– A nedves faanyag túlságosan rugalmas, ezért felfűrészelése nagyobb vágásrés alkalmazását teszi szükségessé, ami rontja a kihozatalt.

• A nedves faanyag túlzott rugalmassága mellett puhább is. Ez a gyalulási, és marási műveletek során is gyakorta vezet rosszabb minőségű felületet kialakulásához. Különösen puha faanyagoknál, mint a nyír, vagy a nyár, a megmunkált felület gyakran kibolyhosodik. A megmunkáló szerszám fellazítja a faanyag rostjait, melyek apró „szőrökként” jelennek meg a felületen.
• A nedves faanyag nehezebben ragasztható és felületkezelhető, de ezzel összefüggésben azt is meg kell jegyeznünk, hogy a faanyag túlszárítása is hasonló problémákkal jár.
• A különböző szárítási folyamatok során a környező levegő relatív páratartalmának és hőmérsékletének megfelelően nedvesség, pára lép ki a faanyag felületi rétegeiből.A faanyag száradásának folyamata

A különböző szárítási folyamatok során a környező levegő relatív páratartalmának és hőmérsékletének megfelelően nedvesség, pára lép ki a faanyag felületi rétegeiből. A faanyag sajátos szerkezeti felépítéséből adódóan azonban az anyag bütüfelületéről a nedvesség sokkal könnyebben, és gyorsabban távozik. (1. ábra)

A felületi rétegekből kilépő víz vízhiányos állapotot idéz elő. Mivel az anyag felülete alacsonyabb nedvességtartalmúvá válik, mint annak belseje, megindul a faanyagban egy belső nedvességáramlási folyamat is. A belső nedvességáramlás a faanyag belső rétegeiben található vizet a szárazabb felszíni rétegbe szállítja, pótolva, az ott jelentkező vízhiányt. (2. ábra)

A faanyag felületéről távozó nedvesség csökkenti a felső réteg nedvességtartalmát. A belső nedvességáramlás azonban, amíg csak tudja, folyamatosan pótolja a felületi rétegből elpárolgott vízmennyiséget. A folyamat csak akkor áll le, mikor a faanyag belsejének nedvességtartalma (teljes keresztmetszetben) megegyezik a külső réteg nedvességtartalmával. Ez az állapot, az egyensúlyi fanedvesség elérésével következik be.

Az egyensúlyi fanedvesség beállásakor a faanyag nem vesz fel és nem ad le vizet, nedvességtartalma teljes keresztmetszetben azonos, aminek következtében a belső és a külső nedvességáramlás egyaránt szünetel.

Hasonlóképpen zajlik le a nedvességáramlás a faanyag nedvesítése során is. (Mikor az anyagot olyan közegbe helyezzük, melynek paraméterei nagyobb egyensúlyi fanedvesség beállását követelik meg). A faanyag felülete, amilyen könnyen képes leadni a vizet, épp olyan könnyen fel is veszi azt. Így a nedvesítés során annak nedvességtartalma nagyobb lesz, mint a belső rétegé, ami egy a faanyag belseje felé irányuló belső nedvességáramlást indít el…

Optimális esetben a faanyagban lévő belső, és külső nedvességáramlás sebessége megközelítőleg azonos. A belső nedvességáramlás megfelelő gyorsasággal képes a felületről elpárolgó víz utánpótlására, így a faanyag belső és külső rétegei között nem lép fel jelentős mértékű nedvességkülönbség.

Amennyiben azonban a szárítás túlságosan gyors, vagyis a belső nedvességáramlás nem képes megfelelő ütemben pótolni a felületi rétegekből távozó vízmennyiséget, a faanyagon felületi repedések jelennek meg. A rosttelítettségi határ alá érve ugyanis a felületi réteg elkezd zsugorodni. A belső rész azonban, ezekben az esetekben, magasabb nedvességtartalma révén még nem áll készen a térfogatcsökkenésre. Akadályozza a felületi réteg zsugorodását, melyben belső feszültségek alakulnak ki. A nedvességkülönbség növekedésével a belső feszültségek is növekedni kezdenek, egészen addig, míg a sejtek fala végül már nem képes ellenállni erejüknek. Azok fala összeroppan (sejtkollapszus), s a felületi réteg zsugorodása annak felhasadásával, a faanyag felületén létrejövő repedések kialakulásával jön létre. (3. ábra)

Ez a folyamat több szempontból is rendkívül káros:

– A összeroppant sejtfalak a továbbiakban akadályozzák a víz, belső szövetekből történő kijutását. Ezzel csökken a kipárolgás sebessége, és növekszik a szárítás időszükséglete.

– A repedések, megjelenésükkel feltárják a faanyag mélyebben fekvő, nedvesebb részeit, ahol nagy sebességgel kezdődik meg a száradás. A nagy sebességű száradás újabb sejtkollapszushoz (a sejtfalak összeroppanásához) vezet, melynek következtében a kialakult felületi repedések folyamatosan növekednek, és tovább mélyülnek.

A kialakult repedések csökkentik a fűrészáru szilárdságát, esztétikai, és anyagi értékét. Rontják a kihozatalt, sőt kiterjedésüktől, és mennyiségüktől függően akár alkalmatlanná is tehetik az anyagot a további faipari felhasználásra.

A megfelelő minőségű, asztalosipari fűrészáru előállításának tehát elengedhetetlen feltétele a megfelelően lassú, kíméletes, és egyenletes szárítás.

A szárítás gyorsaságára már nem csak a hőmérséklet, és a relatív páratartalom van hatással, ügyelnünk kell a megfelelő légsebességre is. A faanyagból távozó vizet ugyanis az azt körülvevő levegő veszi fel

z alakváltozás oka, hogy az egyenlőtlen szárítás során, a faanyag különböző részei eltérő mértékben zsugorodnak. Ez a faanyagon belül feszültségek (különböző irányokba ható nyomó és húzó igénybevételek…) kialakulásához vezet melyek az anyag görbülését, csavarodását, teknősödését… okozzák.

A faanyag nedvességtartalma II.

A fatestben jelenlévő víz megjelenési formájától függően lehet szabad, illetve kötött állapotú. Ennek alapján:

– szabad vizet, illetve

– kötött vizet különböztethetünk meg egymástól.

A szabad víz:

A fatestben jelenlévő szabad víz, az élő fában tápanyagszállító szerepet tölt be. A sejtfalak által körülzárt térben, az edények-, illetve fenyők esetén az álledények sejtüregeiben helyezkedik el, cseppfolyós vagy gőz halmazállapotban. Mennyisége (megközelítőleg a fafaj nedvességtartalmának 30% fölötti része) nagymértékben befolyásolja a faanyag súlyát, illetve sűrűségét, de nincs hatással a faanyag alak-, és méretváltozásaira. A kötött víz fatestből történő eltávolítása sem annak zsugorodását, sem annak alakváltozását (kajszulását, görbülését) nem okozza! Jelenléte azonban nagymértékben csökkenti a faanyag hőszigetelő képességét, és növeli elektromos vezetőképességét. (A vizes fa jobb hő és elektromos vezető.) A szárítási folyamatok során ez a vízmennyiség távozik el először a faanyagból. Eltávolításához viszonylag kis energiamennyiség szükséges.

A kötött víz:

Kötött víz alatt, a fatestet alkotó sejtfalváz cellulózrostjai között jelenlévő molekuláris szinten kötött vízmennyiséget értjük. A fatest sejtszerkezetének sejtfal-vázát mikroszkopikus cellulóz fonalmolekulák alkotják, melyek elemi rostokká, mikrofibrillákká és fibrillákká szerveződve specifikus orientációval biztosítják a sejtfal különböző rétegeinek megfelelő szilárdságát, és rugalmasságát. Közöttük található az elemi szinten jelenlévő, molekuláris szinten kötött, ún. kötött víz.

A kötött víz, a szabad víznél jóval erősebben kötődik a fatesthez, ezért eltávolítása nehézkesebb, nagyobb energia befektetést kíván. A szárítási folyamatok során, távozása csak a szabad víz elpárologtatását követően kezdődik meg. Ezt a határt, amikor a faanyag sejtüregeiben már nem található (ún. szabad)víz, a sejtfalat alkotó fibrillák között azonban még az általa megkötni képes maximális mennyiségű (ún. kötött)víz van jelen, rosttelítettségi határnak nevezzük.

Értéke, mint ahogy a kötött víz fában lévő mennyisége is fafaj-függő, de általánosságban a faanyag nedvességtartalmának 30% alatti részét tekintjük kötött víznek, és a 30%-os nedvességtartalmi határt nevezzük rosttelítettségi határnak.

A rosttelítettségi határ, és a kötött víz fogalmának ismerete, a faanyag fizikai tulajdonságaira gyakorolt hatásuknak megfelelően kiemelt jelentőségű:

– A sejtfalakba beépült ún. kötött víz eltávolítása csökkenti a sejtfalak vastagsági méretét. A sejtfalak zsugorodásával, pedig megkezdődik a fatest száradás közbeni zsugorodása (, ami az egyenetlen száradás következtében gyakorta a faanyag alakváltozásával is együtt jár.)

A zsugorodás folyamata természetesen visszafordítható. A rosttelítettségi fok alatt, vízfelvétel esetén a felvett nedvesség először mindig kötött vízként a sejtfalakba rakódik le, ami az anyag dagadását okozza. A dagadás ez esetben is a rosttelítettségi határ eléréséig tart. Ezt követően azonban a további nedvesség felvétele már nem okoz méretváltozást.

– A kötött víz távozása mindezek mellett a sejtfalak szerkezetének átalakulásával a faanyag rugalmasságát is csökkenti.

– A kötött víz mennyisége többé-kevésbé egyenesen arányos a faanyag elektromos ellenállásával. Csökkenése, a faanyag ellenállásának, arányos növekedését okozza. Ez lehetővé teszi a fanedvesség, ellenállás alapú elektromos nedvességmérők által történő meghatározását.

Nedvességtartalmi fokozatok

A faanyag nedvességtartalmának vizsgálata közben (a rosttelítettségi határral együtt) 9 fő nedvességtartalmi fokozatot különböztetünk meg:

1. abszolút száraz állapot: u=0%
2. túlszárított állapot: u<8%
3. szobaszáraz állapot: u=8-12%
4. légszáraz állapot: u=12-18%
5. félszáraz állapot: u= kb. 25%
6. rosttelítettségi állapot: u=kb. 30%
7. félnedves állapot: u= kb. 50%
8. élő nedves állapot: u= kb. 89%
9. abszolút nedves állapot: u= kb. 138%

1.: abszolút száraz állapot: u=0%-os nedvességtartalom

Kizárólag laboratóriumi körülmények között, szárítókemencében történő szárítással érhető el, ezért jelentősége leginkább elméleti jellegű. A faanyag ugyanis természetes körülmények között (a tároló helység hőmérsékletének és relatív páratartalmának megfelelően) mindig rendelkezik valamennyi nedvességtartalommal. Abszolút száraz állapotban, a faanyag nedvességtartalma 0%. Ilyen állapotban, a faanyagban csak a sejtfalszerkezet és a megszilárdult tartalmi részek vannak jelen. A megfelelő eredmény érdekében a szárítás legyen kíméletes, hőmérséklete ne haladja meg a 103±2C°-ot!

 2.: túlszárított állapot: u=8% alatti nedvességtartalom

A gyakorlatban ez az érték inkább csak 5-7% közötti. Oka a faanyag helytelen mesterséges szárítása, (túlszárítása, egyenlőtlen szárítása,) de lehet a termék előállításának technológiai következménye is. Túlszárított fatermék keletkezik pl. a forgácslap gyártás során, amikor is a magas préselési hőmérséklet folyományaként, 7% alatti nedvességtartalmú lapok jönnek létre. Ezeket a lapokat a nedvességtartalmuk növekedése érdekében a forgalomba hozatal előtt 20-25C°-os, 45-65%-os relatív páratartalmú helységekben kell pihentetni.

Az esetek nagy többségében ugyancsak túlszárított anyaggal dolgoznak a laminált fapadlót, illetve szalagparkettát fektető szakemberek is. Bár ezek nedvesség hatására bekövetkező méretváltozása kisebb, mint a tömör faanyagé, mégis kiemelt fontosságú (főleg új építésű házaknál), hogy a padlóburkoló elemeket a lerakás előtt 3-7 napig kicsomagolt állapotban, szakszerűen rakásolva, a burkolandó helységekben klimatizálják.

 A túlszárított anyagból készített fatermékek esetén (, a várható alak-, és méretváltozás következtében) növekszik a termék nedvességfelvétel hatására bekövetkező károsodásának esélye. Mindezek mellett, az ilyen anyag költségesebben és nehezebben is ragasztható, illetve felület kezelhető. ( Az alacsony nedvességtartalom miatt az anyag igen gyorsan jelentős mennyiségű ragasztót, illetve felületkezelő anyagot szív magába. Ez akadályozhatja a kötések kialakulását, a felületkezelő anyag egyenletes terülését, és természetesen növeli az anyagszükségletet…)

3.: szobaszáraz állapot: u=8-12%-os nedvességtartalom

Egyike a legnagyobb gyakorlati jelentőségű nedvességtartalmi fokozatoknak. Értéke csak mesterséges szárítás útján érhető el! A szobaszáraz állapot, ahogy a neve is mutatja, az ember által lakott szobákban, fűtött helyiségekben beálló egyensúlyi fanedvesség értéke, mely megközelítőleg 45-65%-os relatív páratartalom, és 20-25C°-os hőmérséklet mellett áll be. Ismerete azért is különösen fontos, mert ilyen alapanyagból kell készíteni a bútorokat, illetve belsőépítészeti fatermékeket, annak érdekében, hogy elkerüljük a faanyag nedvességtartalom-változás hatására bekövetkező káros alak-, és méretváltozásait.

4.: légszáraz állapot: u=12-18% nedvességtartalom

Ilyen nedvességtartalmú alapanyagból kell készíteni a kültéri, szabad levegőn, csapadéktól védett helyen alkalmazásra kerülő faszerkezeteket (tetőszerkezet), illetve fatermékeket (kerti bútor). Ilyen egyensúlyi fanedvesség alakul ki a természetes úton szárított: szabad levegőn, az időjárás viszontagságaitól védett, fűtetlen helyen huzamosabb ideig tárolt faanyag esetén.

A szabvány a légszáraz fán a fenti határ középértékét, a 15%-os nedvességtartalmú faanyagot érti.

5.: félszáraz állapot: u=25% körüli nedvességtartalom

Az ilyen faanyag épület- és bútorasztalos ipari faszerkezetek gyártására, viszonylag magas nedvességtartalma miatt még nem alkalmas. Ilyen nedvességtartalom esetén azonban már:

• jelentősen csökken a gomba és rovarkártevők támadásának veszélye (ezek jó része ugyanis hatását csak 20-60%-os nedvességtartalom esetén képes kifejteni),
• és igény szerint megkezdhető a faanyag védőszeres telítése is, a gomba, illetve rovarkártevők elleni megelőző faanyagvédelem, és-vagy a tűzgátlás érdekében.

6.: rosttelítettségi állapot: u=30% körüli nedvességtartalom

Értékének a különböző fafajok rosttelítettségi határértékei alapján a közelítő 30%-os nedvességtartalmi fokozatot tekintjük. (Extrém esetben azonban ez a mennyiség ennél jóval több, illetve jóval kevesebb is lehet. A rendkívül könnyű, és puha Balsa fa rosttelítettségi határa pl. 64%, az igen kemény Pockfa rosttelítettségi határa azonban mindössze 16%). Jelentősége azért is kiemelt, mert a faanyag szárítása során a rosttelítettségi határ elérésével kezdődik meg a faanyag zsugorodása, mely azt követően egészen az abszolút száraz állapot eléréséig tart. Ebben a tartományban oszlik el a faanyag zsugorodása, mely:                                

• 0,2-0,6% rostirányban
• 6-8% sugár irányban
• 10-12% (16%) húr irányban.

7.: félnedves állapot: u=50% körül

A félnedves állapotú faanyag a kötött vízen túl, már jelentősebb mennyiségű szabad vizet is tartalmaz. A faanyag ebben az állapotában van talán a legjobban kitéve a farontó organizmusok támadásainak. A különféle baktériumok, gomba és rovarkárosítások elkerülése érdekében az ilyen anyag helyes tárolására, szakszerű, szellős máglyázására különösen nagy gondot kell fordítani, nedvességtartalmát a lehető leggyorsabban le kell csökkenteni. Ilyen nedvességtartalmú anyagnak tekinthetjük a fűrészüzemek készáruterén tárolt frissen termelt fűrészipari választékokat.

8.: élő nedves állapot: u= kb. 89%

 A fentiekben megadott értéke, a rosttelítettségi határhoz hasonlóan csupán egy átlagérték. Ahogy neve is sejteti, az élő faanyag nedvességtartalmi viszonyait próbálja tükrözni, az azonban évszaktól, fafajtól, és az anyag rönkben elfoglalt helyétől függően rendkívül tág határok között mozog. Különösen fenyőfélék esetén, a szíjács jóval több nedvességet tartalmaz, mint pl. a geszt rész, de akadnak olyan lombos fajok is, melyeknél frissen döntött állapotban bizony a geszt rész a magasabb nedvességtartalmú. Ilyen pl.: a nyár, a nyír, a fűz, vagy a dió.

Ismeretére a faanyag szállításának, védelmének és szárításának tervezése során lehet szükség. ( Az élő nedves faanyag, különösen, ha nedvességtartalma 60% fölötti, csak kevéssé van kitéve a farontó organizmusok támadásainak. Azoknak ugyanis életműködésükhöz a faanyagban nagyobb mennyiségű levegőre is szükségük van.)

9.: abszolút nedves állapot: u= kb. 138%

Az abszolút nedves állapotú faanyag egyáltalán nem tartalmaz levegőt. A benne található összes makro és mikro üreget víz tölti ki. Pontos értéke nagymértékben fafaj függő, a hazai fafajok esetén nagyjából 90-230% körül mozog (Akác 90%, Simafenyő 231%). A nagy pórustérfogatú puha fák több, a keményebb, tömöttebb szerkezetű fafajok kevesebb mennyiségű víz felvételére képesek.

Értéke csak huzamosabb ideig történő áztatással érhető el, még az egyes faanyagokból vett kisebb próbatestek maximális nedvesítése is megközelítőleg 10 napos áztatást igényel.

A faanyag nedvességtartalma I.

A különböző növényi szervezetek, így a fák életműködésének is elengedhetetlen feltétele a fában lévő, megfelelő mennyiségű víz.

• Víz szükséges a fa gyökérzeten keresztül történő tápanyagfelvételéhez.
• Víz szállítja a gyökérzet által felvett, vízben oldott ásványi sókat a szíjácson keresztül a levélzetbe.
• És ugyancsak víz szállítja a fotoszintézis útján létrehozott (tápanyagként szolgáló) szőlőcukrot, illetve keményítőt a levélzetből, a háncson keresztül a még élő sejtekhez, és a raktározást végző bélsugarakhoz.

Ennek megfelelően a faanyag élő állapotban jelentős mennyiségű vizet tartalmaz.

A frissen döntött fatörzsek nedvességtartalma, fafajtól és a döntés idejétől függően megközelítőleg 80-120%. Ez a kezdeti időszakban viszonylag gyorsan csökken, így a frissen termelt fűrészáru nedvességtartalma az esetek többségében már csak mintegy 60-70%. Tekintve azonban, hogy az asztalos ipar által felhasznált faanyag nedvességtartalmának 8-18% között kell lennie,

(bútorasztalos, és épületasztalos ipar esetén 8-12%, egyes építőipari célokra maximum 18%) a faanyagot a további felhasználás előtt a kívánt értékre le kell szárítani. Ennek legegyszerűbb és leggazdaságosabb módja a természetes szárítás.

A faanyag száradása az esetek többségében már a döntés pillanatában elkezdődik. Gyorsasága normál légköri viszonyok mellett leginkább a környező levegő relatív páratartalmától, és hőmérsékletétől függ, de a relatív páratartalommal összefüggésben jelentős hatást gyakorol rá a levegő mozgásának sebessége is, és mindezeken túl különböző fafaj jellemzők is befolyásolják.

Tetszőleges nedvességtartalmú faanyagot adott, relatív páratartalomú és hőmérsékletű légtérbe helyezve az mindig egy adott, az értékekhez tartozó nedvességállapot felvételére törekszik, melyet egyensúlyi fanedvességnek hívunk. Amennyiben a szóban forgó faanyag nedvességtartalma az egyensúlyi fanedvességnél nagyobb, az anyag száradni kezd. Amennyiben azonban az anyag nedvességtartalma az egyensúlyi fanedvesség értékénél kisebb, nedvességfelvételére számíthatunk. A faanyag elkezdi megkötni a levegőben lévő párát, melyet egészen az egyensúlyi fanedvesség beálltáig folytat.

 Az egyensúlyi fanedvesség állapota akkor következik be, mikor a fában lévő víz mozgása teljesen leáll. Ilyenkor a faanyag nedvességtartalma teljesen összhangban van a környező levegő klímájával, és értéke teljes keresztmetszetben állandó. Ennek következtében a további tárolás során sem nedvességfelvétel, sem pedig nedvességleadás nem történik.

Az, hogy hogyan befolyásolja a faanyag egyensúlyi nedvesség-taralmát a levegő hőmérséklete és páratartalma, az alábbi grafikonról olvashatjuk le.

( A grafikon, a függőleges tengelyről kiinduló görbék segítségével ábrázolja az egyensúlyi fanedvesség különböző értékeinek relatív páratartalommal, illetve hőmérséklettel való kapcsolatát.)

Otthonainkban használt, az épület-, és bútorasztalos ipar által előállított termékeinket a legtöbb esetben normál klímára tervezzük. Ez megközelítőleg 50-60%-os relatív páratartalmat és 22-25C° hőmérsékletet jelent, mely az emberi tartózkodásra legalkalmasabb, legkellemesebb klímaviszonyokat foglalja magában.

A grafikon függőleges tengelyén jelölt 50-60%-os relatív páratartalom vízszintes irányú vetítésével, és a vízszintes tengelyen jelölt 22-25C°-os hőmérséklet függőleges vetítésével, a tartományba eső görbék alapján, ilyen körülmények között 8,9-10,9%-os egyensúlyi fanedvesség kialakulására számíthatunk.

Érdemes megfigyelni, hogy az egyensúlyi fanedvesség értéke 100C°-on, 100%-os relatív légnedvesség mellett is csak 19-20%! Ennek köszönhetően a faanyag abszolút nedves környezetben, pl. a gőzölés és a főzés során is képes száradni, amennyiben nedvességtartalma magasabb, mint az adott eljárás paramétereihez tartozó egyensúlyi fanedvesség.

Összegezve a fent leírtakat: amennyiben a faanyagot adott nedvességtartalmú és hőmérsékletű légtérbe helyezzük, és ott huzamosabb ideig tároljuk, annak nedvességtartalma megközelítőleg a hisztogrammról leolvasható egyensúlyi értékre fog beállni. A „megközelítőleg” kifejezés használatára azért van szükség, mert az egyensúlyi fanedvesség értéke, ha kis mértékben is, de az egyéb fafaji jellemzőktől is függ, így adott körülmények között enyhén eltérő nedvességállapot alakul ki pl. egy lucfenyő, vagy egy tölgy alapanyag esetén. Ez az eltérés azonban az esetek nagy többségében elhanyagolható.

A táblázatban foglalt értékek első számjegyei a szárítás segítségével beállított egyensúlyi fanedvességet mutatják, a második számjegyek pedig a nedvességfelvétel által felvett egyensúlyi fanedvesség értékeit. Ez utóbbi akkor áll be, mikor a faanyag szárazabb, mint a légtér paraméterei által megkövetelt fanedvesség, így az egyensúly eléréséhez az anyagnak a levegőből nedvességet kell felvennie.

A faanyag ezen tulajdonságát, nevezetesen hogy a szárítással, illetve nedvesítéssel beállított egyensúlyi fanedvességek értékei egymástól eltérnek (a szárítással beállított értékek rendre kisebbek) hiszterézisnek nevezzük.