Növényi eredetű színezékek

Növényi eredetű színezékek

Szerző: | febr 28, 2021 | alcím/felületkezelés, Felületkezelés

Növényi eredetű színezékek

A növényi eredetű színezékeket különböző fakivonatokból (pl. kék-, vörösfa kivonat) esetleg lágyszárú növényekből készítik. A pácoldat készítéséhez a növény megfelelő részeit áztatják, vagy vízben főzik. A főzetet ezt követően leszűrik, majd lúgosítják (ehhez leggyakrabban Nátrium-karbonátot, vagy közismertebb nevén szódát használtak). A lúgosítás elősegíti a szín rögzítését, és biztosítja a páclé könnyebb behatolását a felületbe.

A fenti módszer alkalmazásával dióhéjból, venyigéből és tölgygubacsból is szép színezékhatásokat adó festékek nyerhetők. De jó színanyag nyerhető a bodza terméséből, vagy a kerti sövényként ültetett fagyalból is…

Ezeket a festőnövényeket a legtöbb esetben kelmefestésre is használták. A modern vegyipar megjelenéséig hatalmas kádakban erjesztették őket, színüket timsóval, vagy akár emberi vizelettel rögzítették. A különböző színek előállítását gyakorta igen nagy titok övezte. Némelyik tradicionális színt ma már elő sem tudjuk állítani.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Termeszetes_szinezekek

2005/1 Magyar Asztalos és Faipar

Krapp

A festőbuzér nevű cserje gyökeréből előállított vörös színű festékanyag, ennek mesterséges változata az alizarin. Az indigó mellett egyike a legrégebben ismert, legősibb színezőanyagoknak. Egyiptomban, Perzsiában és Indiában már időszámításunk előtt is használták.

Ezzel színezték a régi keleti szőnyegeket, és ez adta a francia katonák nadrágjának-, a törökök fejfedőjének vörös színét is. (Leginkább textil, gyapjú és bőr festésére használták.)

Krapp

http://www.szintan.hu/lista/k/k77.htm 2011-12-14

Indigó:

Az indigó bokor leveinek kénsavas oldatából nyerhető, sötétkék színű anyag. Erősen és tartósan színez.

Sáfrány (Kurkuma):

A krapphez hasonlóan az ókori Egyiptomiak, és Perzsák, már az időszámításunk előtti X- században is használták. Rendkívüli erejű sárga színezőanyag. Mindössze egyetlen gramm már láthatóan képes megfesteni 200 liter vizet. A növény termesztése, és a festékanyag elkészítése azonban rendkívül munkaigényes. A sáfrány halványkék virágait összegyűjtik, majd az azokban található bibéket kitépkedik, szárítják, és a már száraz bibékből vizes extrahálással vonják ki a színanyagot. 1 kg száraz alapanyaghoz legalább 130-170 ezer darab bibére van szükség, ezért rendkívül drága. Ma leginkább fűszerként, kozmetikumokhoz, vagy ételszínezékként használják.

Napjainkban a legnagyobb sáfrányexportőr, évi 170 tonna fűszerrel Irán. Ez megközelítőleg 29 milliárd virágot jelent, melyet mindössze félmillió ember szed le. Ezt egy gyakorlott termelő nem kevesebb, mint 12 nap alatt szedi le.

Safrany

http://www.fexin.eu/termekeink.php?id=1276631843_hun 2011-12-14

Sárkányvér (Pterocarpus draco, Draceana draco)

A Kanári szigetekről, Szumátráról… származó sárkányvér nevű pálma gyümölcséből munkával kinyerhető kemény, vöröses színű gyanta. Rendkívül drága. Borszeszben, vagy olajban oldva vörös festék készíthető belőle. De gyógyszeripari alapanyag is (erősíti az immunrendszert, és a szívműködést). Használják kozmetikumokban, ételszínezékként, lakkokhoz, politúrozáshoz, fényezéshez… és hegedűgyantának is kiváló. Amennyiben kivonatához lúgot adunk, sárga színt, amennyiben savat bíbor-rózsaszínű festéket nyerhetünk belőle.

Sarkanyver_01

http://plantwerkz.blogspot.com/2008/12/enter-dragon.html 2011-12-14

Sarkanyver_02

http://www.szintan.hu/lista/s/s12.htm 2011-12-14

Sarkanyver_01

http://handcolouring.co.uk/images/botanicals/haynes%20botanical001.jpg 2011-12-27

Sarkanyver_01

http://www.oneness-world.eu/media/image%20Raeuchern/esoterik-muenchen-drachenblut-raeucherwerk%201.jpg 2011-12-27

Gumigutti (mézgasárga):

Különféle dél-kelet ázsiai, indiai fafajták gyantája. Puha, sárgás színű, mérgező festék és gyanta egyben. Azonban nem rendelkezik kellő színtartóssággal, fény hatására kifakul.

A festék angol neve a gamboge, ebből ered Kambodzsa neve.

Gumigutti

http://www.szintan.hu/lista/g/g26.htm 2011-12-14

Indiai sárga:

Korábban ugyancsak Indiából származott egy jó minőségű, ragyogó sárga festék, az indiai sárga. Az eredeti pigmenteket mangó levéllel etetett tehenek vizeletéből állítottak elő. Ökölnyi golyók formájában került forgalomba. A 20. sz. elején vallási és állatvédelmi okok miatt betiltották a gyártását.

Múmia barna:

Az egyiptomi múmiák maradványaiból a középkortól kezdve egészen a 18. századig készítettek pigmenteket. A pigmentek alapja az egyiptomiak által balzsamozáshoz használt kátrány. A 20. század elején betiltották.

Faipari szempontból nagyobb jelentősége azonban csak a dióhéj pácnak, a vörös-, és kékfa kivonatnak, illetve a Katechu-nak van. 

A vörösfa:

A Vörös szantálfa, és a Fernambukfa forgácsa, vagy fűrészpora. A szantálfa festőanyaga a szantalin. Szódaoldattal főzve ibolyaszínű folyadékot ad, mely alkoholban vérvörösen oldódik. A Fernambukfa pora ehhez hasonlóan hamuzsírral képzi a vörös színt.

A kékfa:

Alapja a Campeche-fája, mely természetes állapotban vörös színű. Porából, vagy forgácsából készített vizes főzetével kezelve a faanyagot

  • a timsó ibolyaszínűvé,
  • az ólomcukor kékké,
  • a csersav feketévé,
  • a sósav pedig még pirosabbá színezi.

Katechu, vagy Catechu:

Az indiai cserakác, a Gerbeakazie besűrűsödött nedve. A barna színezékek növényi pigment-alapanyaga. Igen jó festőhatású. Ma is számtalan festék, lazúr és más felületkezelő anyagok színezéke. Vizes oldatával a diófáéhoz hasonló szín alakítható ki vele. Amennyiben a száradás után a faanyagot hígabb, kettős krómsavas káli-oldattal is kezeljük, a színezés vízállóvá is válik.

Gubacs:

A gubacsok a tölgyfákon a gubacsdarázs munkálkodásának eredményeképpen jönnek létre. Miután gubacsdarázs petéjét egy fejlődő tölgyfarügybe helyezi, ott a lárva körül egy lágy halványzöld almaszerű kitüremkedés keletkezik, melyből a rovarrá fejlődött lárva az általa fúrt lyukon keresztül eltávozik. Az általa hátrahagyott kemény héjú gubacs cser- és egyéb gubacssavakban rendkívül gazdag. Csersavtartalma akár 70%-ra is rúghat (aleppói gubacs). A tiszta csersav, vagy más néven tannin vízben könnyen oldódó fénylő, színtelen, por. Levegőn hamar sárgává válik, később megbarnul, fémsókkal keverve fekete színanyagot képez.

Dióhéj-pác.

A dió szárított burkából készített főzet. Mi magunk, házilag is előállíthatjuk, az oldat szalicilsavval tartósítható.

Elkészítéséhez 1 liter vízbe 10 g hamuzsírt (kálium-karbonát) vagy szódát (nátrium-karbonát) teszünk. Az elkészített lúgos oldatba 100 g dióhéj-kivonatot rakunk, majd kifőzzük azt. Az oldathoz a leszűrést követően további 10g hamuzsírt adagolunk, így az elkészített pác, fenyő- és diófán élénkbarna színt ad.

Amennyiben a leszűrést követően nem lúgosítjuk (további hamuzsír hozzáadásával) az elkészített alappácot, és az azzal kezelt felületre száradást követően 2,5%-os káliumbikromát-oldattal is rápácolunk, a pác színe diófán pirosas-barnára változik.

Egyéb receptek Pál Armand – Bútorasztalos c. könyvéből 1958

Piros fa-pác, 1 liter vízbe 10 g hamuzsírt vagy égetett timsót vagy szódát teszünk, és ebben a lúgos oldatban főzünk 100 g pirosfa-kivonatot. Főzés után az oldatot pamutrongyon vagy szűrőpapíron átszűrjük. Ez a pirosfa-alapoldat vagy alappác.

  1. Ha a pirosfa-alapoldatba még 10 g hamuzsírt vagy égetett szódát vagy timsót teszünk, a pác a fenyő- és diófát pirosra színezi.
  2. A pirosfa-alapoldattal pácoljuk a fát, száradás után pedig utópácolunk 2,5 %-os káliumbikromát-oldattal. A pác színe tölgy- és diófánál pirosasbarna.

Kékfa-pác. 1 liter vízbe 10 g hamuzsírt vagy égetett timsót vagy szódát oldunk, és ebben a lúgos oldatban főzünk 100 g kékfa-kivonatot. Ez a kékfa-alapoldat.

  1. Az alapoldatot szűrjük, 24 óráig nyitott edényben állni hagyjuk, majd literenként 10 g hamuzsírt adagolunk hozzá, és ezzel az oldattal pácolunk. A pác színe tölgy-, körte-, fenyő- és diófán lilásba játszó piros.
  2. A kékfa-alapoldat minden literéhez 24 órai állás után 20—40 ml tömény sósavat vagy salétromsavat öntünk, és ezzel az oldattal pácolunk. A pác színe tölgy-, körte- és bükkfánál sárgásba játszó piros. Minél nagyobb a savtartalma, annál sárgább a pác.
  3. A kékfa-alapoldattal — 24 órai állás után — a fát előpácoljuk, száradás után pedig utópácolunk 2,5%-os káliumbikromát-oldattal. A pác színe körte-, éger-, dió- és jávorfán fekete.
  4. A kékfa-alapoldattal pácoljuk a fát. Száradás után savanyú ecetsavas vassal (ferriacetát) vagy savanyú ecetsavas vasoxidullal (ferroacetát), esetleg savanyú salétromsavas „vasoxidullal (ferronitrát) utópácolunk. A pác színe körte-, jávor- és diófánál fekete. (A vasoxidul készítését lásd a 43. és 44. pácnál.)

Sárgafa-pácok. 1 liter vízbe 10 g hamuzsírt vagy égetett timsót vagy szódát teszünk, és ebben a lúgos oldatban főzünk 100 g sárgafa-kivonatot. Ez a sárgafa-alapoldat vagy alappác.

  1. A sárgafa-alapoldathoz 10 g hamuzsírt teszünk, és bepácoljuk a fát. A pác színe fenyő- és juharfán melegsárga (sárgásbarna).
  2. Sárgafa-alapoldattal bepácoljuk a fát, majd a pác megszáradása után rápácolunk 2,5%-os káliumbikromát-oldattal. A pác színe dió és körtefán pirosasbarna, cseresznyefán élékpiros.

Katechu-pác. 1 liter vízbe 10 g hamuzsírt teszünk, és ebben az oldatban főzünk 100 g katechut. Ez a katechu-alapoldat vagy -alappác.

  1. Ehhez a katechu-alapoldathoz még 10 g hamuzsírt adunk. A pác színe mahagóni barna. Diófán szép pirosas-mahagónibarna.
  2. A katechu-alapoldattal bepácoljuk a fát, száradás után 2,5%-os káliumbikromát-oldattal pácolunk rá. Tölgyfát szép barnára festi, diófát lilásba játszó sötétbarnára.

Pál Armand – Bútorasztalos 1958

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Hozzászólás, használati feltételek
Színezőanyag pácok

Színezőanyag pácok

Szerző: | febr 27, 2021 | Felületkezelés, Pácok

Színezőanyag pácok

Számos jó tulajdonsága ellenére a kémiai pácokat az iparban, ma már egyáltalán nem, vagy csak elvétve használják. Ennek oka a fokozott környezetvédelmi előírásokban, és a modern vegyiparnak köszönhető egyre jobb minőségű felületkezelő anyagok megjelenésében keresendő. Napjainkban csak a színezőanyag pácok bírnak gyakorlati jelentőséggel.

            A színezőanyag pácoknál az iparilag előállított természetes, vagy mesterséges alapú színezőanyagokat (pigmenteket, vagy színezékeket, esetleg ezek keverékeit) különféle hordozóanyagokkal juttatunk a felületre. Ilyen pl.: a víz, az olaj, vagy a szerves oldószerek, de oldószerként híg lakkok, és viaszok is alkalmazhatók…

A gyorsan száradó oldószeres pácok egalizáló hatásúak, a lassabban száradóak, mint a vizes pácok pedig leginkább rusztikus felületek kialakítására alkalmasak.

A különböző oldószerek, és színezőanyagok variálásával a vegyipar változatos hatású és tulajdonságú felületkezelő anyagok széles skáláját állítja elő, melyekkel csaknem minden igényt képes kielégíteni.

(A színezőanyag pácok speciális fajtáit jelentik az úgynevezett szubsztrát pácok, melyekkel (a bennük található elszíneződésre képes mikroszkopikus méretű adalékoknak köszönhetően) nagypórusú, illetve pórusaiban nehezen festhető fák is színezhetők. )

A pác festékanyagai, eredetük szerint lehetnek:

− Anilinfestékek

− Növényi festékek

− Földfestékek

Színezőanyagok

Hatásmechanizmusuk szerint csoportosítva a színezőanyagok lehetnek színezékek, vagy pigmentek.

A színezékek különféle színes vegyületek, melyek vízben, vagy más oldószerekben oldva kerültek felhasználásra. Az oldatban felvitt színezék beivódik a faanyag rostjai közé, és úgy festi meg a faanyag rostjait, hogy annak jellegzetes erezete továbbra is látható marad. Mivel a faanyag lágyabb szöveteibe jobban beszívódnak, leginkább negatív páckép kialakítására alkalmasak. Fényállóságuk kevésbé kielégítő.

A pigmentek oldószerben oldhatatlan színes, vagy színtelen szilárd anyagok. Áttetszőek, így nem takarják el a fa rajzolatát. Lehetnek természetes vagy mesterséges eredetűek, kémiai szempontból szervesek, vagy szervetlenek. A rostok felszínén kötődnek meg, de a faanyag erezetét nem fedik el. A velük készített páclevek a hordozóanyagon túl gyakran egyéb tapadást elősegítő anyagokat is tartalmaznak (olaj, akril, enyv…). A felületet nem élénkítik, jól elfedik a faanyag hibáit. Bár igen jó fényállósággal rendelkeznek, a világosabb színeknél UV sugárzást elnyelő adalékanyagokat is kell hozzájuk keverni. Ezek a pigmentek ugyanis átengedik az UV-sugarakat, aminek hatására az alatta lévő faanyag színe besötétedne.)

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe

Mesterséges színezékek / Kátrányfestékek (Anilinfestékek)

Az anilinfestékeket vagy más néven kátrányfestékeket először a kőszénkátrány desztillációs termékeiből állították elő. (A kőszénkátrány a kőszén magas hőmérsékleten, 1000-1200C°-on végzett lepárlásakor keletkezik. A kokszgyártás melléktermékeként egészen a 20. század közepéig a szerves vegyipar egyik legfontosabb nyersanyaga volt.

Anilinfestékeknek lényegében az anilinből mesterséges úton előállított színezőanyagok csoportját nevezzük. (A gyakorlatban elterjedt anilinfestékek elnevezés így az ebben a témakörben tárgyalt festékanyagokra nem teljesen helyénvaló, hiszen mára a kátrányfestékeknek csak egy része vezethető vissza az anilinre.)

A kátrányfestékek használata gazdaságos. Mivel szintetikus termékek, majd minden színben előállíthatók. A festéket meleg vízben kell oldani, bár a legtöbb esetben felhasználásra kész állapotba kerülnek forgalomba. A kész pácok festék tartalma 2-5%. Önmagukban, vagy kémiai pácokkal egyaránt használhatók.

Bár nem hatolnak mélyen a felületbe. A behatolás mélységét literenként 50-100ml ammóniumhidroxid hozzáadásával megnövelhetjük. (Cseresznyefa pácolásánál azonban az oldat lúgosítása nem célravezető!)

Két alapvető fajtáját különböztethetjük meg:

1.: Alkoholban oldódó bázikus színezékek: Vízállóak, de a velük kezelt felületek tompább fényűek, eloszlásuk a gyors oldószerpárolgás következtében kevésbé egyenletes.

A faanyag lazább szerkezetű részein a páclé sokkal gyorsabban beszívódik, így ezek az oldatok negatív pácképet adnak.

2.: Vízben oldódó savas színezékek: A savas anilinfestékek nem vízállóak, de az oldatok vízállósága literenként 50g bórax, és 30g sellak hozzáadásával némileg javítható. A bázikus színezékeknél jóval egyenletesebben oszlanak el. A velük kezelt felületek élénk, tüzes színűek, fényállóak. Pozitív páckép kialakítására alkalmasak.

A savas és a bázikus színezékek egymással közvetlenül nem keverhetők!

A színezék savas, vagy bázikus jellege tanninreakcióval dönthető el.

Az ecetsavas nátrium és csersav vizes oldata bázikus anilinfestéknél csapadékot képez.

Legismertebb ilyen felületkezelő anyag az alizarin-pác.

Leírása, Pál Armand 1958-ban megjelent Bútorasztalos című könyve alapján:

Alizarin-pácok

Az alizarin oldására használt oldószertől függően megkülönböztetünk:

  1. a) ammónium-hidroxidos alizarin-oldatot,
  2. b) kálium-karbonátos alizarin-oldatot és
  3. c) szeszes alizarin-oldatot.

A különböző oldatok azonos színeket, de különböző árnyalatokat adnak. Legkevésbé élénk a kálium-karbonátos oldat, sorrendben ezután az ammóniumhidroxidos, majd a szeszes oldat következik.

Alizarin-oldatok készítése

  1. a) 1%-os ammóniás alizarin-oldat készítése:

1 liter meleg, de nem forró vízhez 200 ml ammóniumhidroxidot adunk, majd 10 g alizarint oldunk fel benne. Az alizarin lila színűre festi az oldatot, melyet felhasználás előtt meg kell szűrni.

                    2%-os ammóniás alizarin-oldat készítése:

1 liter meleg, de nem forró vízhez 50 ml ammóniumhidroxidot adunk, majd 20 g alizarint oldunk fel benne. Az alizarin lila színűre festi az oldatot, melyet felhasználás előtt meg kell szűrni.

  1. b) Kálium-karbonátos alizarin-oldat: A kálium-karbonátot szódával (nátrium-karbonáttal) is helyettesíthetjük. 1%-os oldat készítése: 1 liter meleg, de nem forró vízben 20 g kálium-karbonátot oldunk, majd az oldatban 10 g alizarint oldunk fel. Az oldat lila színű; felhasználás előtt meg kell szűrni. 2%-os oldat készítése: 1 liter meleg, de nem forró vízben 40 g kálium-karbonátot oldunk, majd az oldatban 20 g alizarint oldunk fel. Az oldat lila színű, felhasználás előtt meg kell szűrni.
  2. c) 1%-os szeszes alizarin-oldat készítése:

200 ml denaturált szeszben vízfürdőn való melegítés közben 10 g alizarint oldunk, majd oldódás után 800 ml vizet adunk hozzá. Az élénk lila színű oldatot felhasználás előtt megszűrjük.

2%-os szeszes alizarin-oldat készítése: 500 ml denaturált szeszben vízfürdőn való melegítés közben 20 g alizarint oldunk, majd oldódás után 500 ml vizet adunk hozzá. Az élénk lila színű
oldatot megszűrjük. Az alizarin-pácoknál célszerű fémsó-oldatokka1 előpácolni a felületeket majd alizarin-oldattal rácsávázni. A fémsók ugyanis könnyebben szívódnak be a száraz fába, mint az alizarin.

84. Bármely alizarin-alapoldat egymagában is felhasználható, mert a levegőn átalakul. A jegenyefenyőt világosbarnára, a tölgyfát sötétbarnára, a juharfát dióbarnára színezi.

Alizarin oldatok használata kémiai pácoknál:

  1. Bepácoljuk a fát 2%-os vasszulfát-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-páccal. A pác a fenyő- és szilfán lilásszürke lesz.
  2. 86.mBepácoljuk a fát 2%-os vasklorid-oldattal, és száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-páccal. Fenyőfán, szilfán lilásszürke szín keletkezik.
  3. Bepácoljuk a fát 1%-os báriumklorid-oldattal, és száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal. A pác fenyő-, szil- és juharfán piszkos-barna színű lesz.
  4. Bepácoljuk a fát 2%-os magnéziumszulfát-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal. A pác fenyő- és tölgyfán sötét meleg-barna színű lesz.
  5. Bepácoljuk a fát 2,5%-os kobaltszulfát-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal. A pác színe fenyő- és juharfán lilásbarna, szilfán dióbarna.
  6. Bepácoljuk a fát 2,5%-os nikkelszulfát-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2 %-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal. A pác fenyő- és szilfán lila színű.
  7. Bepácoljuk a fát 2%-os mangánklorid-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal. A pác fenyő- és tölgyfán lilásbarna színű lesz.
  8. Bepácoljuk a fát 2,5%-os mangánszulfát-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal. A pác fenyő- és szilfán lilásbarna színű lesz.
  9. Bepácoljuk a fát 1—2%-os kalciumklorid-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal .A pác fenyő- és bükkfán szilnnabarna színű.
  10. Bepácoljuk a fát 3%-os krómtimsó-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal.
  11. Bepácoljuk a fát égetett timsó 3%-os oldatával, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal. A pác fenyő- és juharfán piros színű lesz.
  12. Bepácoljuk a fát 2%-os alumíniumtriklorid-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal. A pác fenyő- és juharfán piros lesz.
  13. Bepácoljuk a fát 2%-os alumíniumszulfát-oldattal, száradás után rácsávázunk 1—2%-os ammóniumhidroxidos alizarin-oldattal. A pác fenyő-, juhar- és szilfán piros színű lesz.

Az anilin összegképlete: C6H5NH2 

Az egyik legfontosabb szerves kémiai alapanyag. A színezékgyártáson túlmenően gyógyszerek, és robbanóanyagok előállításához is használják, de komoly szerepe van a gumigyártásban is, és mikroszkópos vizsgálatoknál baktériumok színezésére is használható.

Színtelen, jellegzetes szagú, olajszerű folyadék, de állás közben megsárgul. Enyhén csípős ízű, mérgező hatású vegyület. Bőrön keresztül is felszívódik, gőzeinek huzamosabb ideig történő belélegzése komoly ártalmakat okoz. Rákkeltő, mutagén, és környezetkárosító hatású.

Bár a kőszénkátrányban is megtalálható, előállítása (gazdasági okokból) a gyakorlatban nitro-benzolból, vagy klór-benzolból történik.

A nitro-benzol vasforgáccsal és híg sósavval lefolytatott-, vagy a klór-benzol ammóniával történő reakciója során egyaránt anilin keletkezik.

William Henry Perkin angol vegyész 1956-ban a kinin (malária elleni gyógyszer) előállítása közben véletlenül bukkant rá. Mikor a kőszénkátrány desztillációja során előállított anilint kénsavval és kálium-bikromáttal kezelte, meglepetésére egy bíborszínű oldat keletkezett, amelyből vöröses kristályok váltak ki. Zsebkendője szélét az oldatba mártotta, és az mályvaszínűvé változott. Miután a kialakult színt később szappannal sem tudta eltávolítani, mintát küldött belőle egy textilipari cégnek, és kiderült, hogy az addigi legjobb minőségű mesterséges textilszínezéket sikerült előállítania. Apjával szabadalmaztatták az eljárást, és az akkor 19 éves Perkin 1857-ben Greenford Greenben beindította a világ első mesterséges színezéket gyártó üzemét… A gazdasági sikerei számtalan embert ösztönöztek további kísérletezésre. 1907-ben bekövetkező haláláig kutatásai révén számos újabb tudományos eredménnyel gazdagította a szerves kémiát, és jó pár további mesterséges színezéket is feltalált.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Hozzászólás, használati feltételek
Felületek kémiai előkészítése

Felületek kémiai előkészítése

Szerző: | ápr 23, 2020 | Felületkezelés

Felületek kémiai előkészítése

Gyantamentesítés-felülettisztítás

Gyantamentesítés:

Nagyobb gyantatartalmú faanyagok felületkezelése előtt mindenképpen érdemes gyantamentesítést végezni. A fa felületi rétegeiben található gyanta ugyanis akadályozza a felületkezelő anyag megfelelő mélységben történő beszívódását, annak egyenetlen eloszlása pedig (főleg pácolás esetén) a felületek foltosodását eredményezheti.

A problémát okozó gyanta eltávolítására kétféle lehetőség kínálkozik:

  • az elszappanosítás, vagy
  • a gyanta oldószerekkel történő kioldása.

Gyantamentesítés elszappanosítással:

Az elszappanosítással történő gyantamentesítés során a felületeket lúgos oldattal kezeljük. A lúg az anyag 1-1,5 mm-es felületi rétegeibe hatolva elszappanosítja az ott található gyantát, ami ezt követően vízoldhatóvá, így a felületről eltávolíthatóvá válik. A reakció következtében kicsapódott, elszappanosodott gyantamaradékot gyökérkefe segítségével, erőteljes mozdulatokkal lekeféljük a felületről. A megfelelő eredmény elérése érdekében az oldatokat bőségesen kell felvinni a felületre. A gyantamentesítéshez használt lúgok azonban megváltoztathatják a páclé színét és világosabb fafaj esetén a faanyag barnás elszíneződését is okozhatják. Ezért a további felületkezelés előtt a felületeken található vegyszermaradványokat semlegesíteni kell. Erre a célra híg ecetsavat, citromsavat, vagy vasmentes sósav háromszoros hígítású oldatát használhatjuk. A semlegesítést követően a felületeket langyos vízzel átmossuk, majd száradás után átcsiszoljuk és portalanítjuk.

Az elszappanosításhoz leggyakrabban használt anyagok:

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe

1.: szalmiákszesz (ammóniumhidroxid) háromszoros hígítású vizes oldata (NH4OH):

(Többnyire már eleve 30%-os töménységű, vizes oldat formájában forgalmazzák, így nem szükséges hígítani.) Színtelen, jellegzetes szúrós szagú folyadék, lényegében ammónia gáz vizes oldata (NH3 + H2O).

A fa rostjai közé szívódva az ammónia kiválik a vízből, minek során a felület bebarnul. Erős, maró hatású anyag. Bőrrel érintkezve pirosodást, vagy égési sebeket okoz. Belélegzése égő érzést, köhögést, nehézlégzést vált ki.

2.: szóda (nátrium-karbonát) 6%-os oldata (Na2CO3 + H2O),

Vízben rendkívül jól oldódó fehér, vagy színtelen kristályos anyag. 1 liter vízhez 60g port adagolunk, majd jól elkeverjük. A por oldódása exoterm folyamat, ami hő fejlődéssel jár.

http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1trium-karbon%C3%A1t  2013.02.17

3.: hamuzsír (kálium-karbonát) 6%-os oldata,

A nátrium-karbonáthoz hasonló, annak megfelelően felhasználható fehér kristályos anyag. Vízben történő oldása exoterm (hő termelő) folyamat. Régebben szil, illetve bükk fák hamujából állították elő. Ebből és zsíros tapintásából származik a hamuzsír elnevezés.                                   

4.: marólúg (nátriumhidroxid) (marónátron, zsírszóda) 4-6%-os oldata,

Fehér kristályos anyagként, vagy vizes oldatban kerül forgalomba. A szilárd lúg reakcióba lép a levegő CO2-tartalmával, és olajszerű folyadékká alakul, ezért légmentesen lezárt edényben kell tartani. Rendkívül erős méreg! Bőrre kerülve azonnal súlyos égési sérülést-, szembe kerülve vakságot okoz.

Alumíniummal érintkezve robbanásveszélyes Hidrogén gáz fejlődik.

Oldása exoterm folyamat.

5.: kenőszappan:

Kenőcsszerűen kenhető anyag, magas (kb. 32%) zsírtartalommal. Elszappanosításra 3%-os forró vizes oldata használható. A gyantamentesítésen kívül alkalmas glutinenyvvel történő ragasztás enyvátütéseinek eltávolítására is. Ha a kenőszappan oldat a szembe kerül, azt bő vízzel kell mosni.

A felületek vegyszeres kezelését követően az elszappanosított gyantát vizes keféléssel eltávolítjuk, majd a vegyszermaradványokat ecetsavas átmosással semlegesítjük.

A gyanta oldása szerves oldószerekkel:

Az elszappanosítás mellett a faanyag felületi rétegeiben található gyanta kioldása a gyantamentesítés másik módja. A gyanta kioldását különféle apoláros vegyületekkel végezhetjük, mint:

– aceton(CH3COCH3): Rendkívül drága, színtelen, aromás szagú, csípős ízű folyadék. Kitűnő oldószer, vízzel, és alkoholokkal is korlátlanul elegyedik. Egészségre ártalmas. Tűzveszélyes, szobahőmérsékleten is igen intenzíven párolog.

– benzol: Színtelen, jellegzetes, kellemes szagú folyadék. Vízzel nem, de alkoholokkal minden arányban elegyedik. Gyantamentesítésre ezek keveréke is használható. Tűzveszélyes gyorsan párolgó anyag. Rendkívül mérgező, bőrön keresztül is felszívódik.

– metilén-klorid (CH3Cl):

Kámforra emlékeztető, kellemes szagú, színtelen folyadék. Vízzel nem elegyedik, alkoholban azonban minden arányban jól oldódik. Párolgása lassú, nem gyúlékony, de nagyobb mennyiségben mérgező, így igen ritkán használják.

– szén-tetraklorid (CCl4): Színtelen, kámforra emlékeztető, édeskés szagú folyadék. Sűrűsége a víznél nagyobb, abban nem, de alkoholokban jól oldódik. A zsírok, olajok, gyanták kitűnő oldószere. Nem tűzveszélyes, viszont nagyon mérgező. Súlyosan károsítja a vesét, és a májat, és bőrgyulladást is okozhat.

– benzin, Víztiszta, színtelen, tűzveszélyes folyadék. Vízben nem oldódik, jól oldja a különböző olajokat, kencéket, és egyes lakkokat. Egészségre ártalmas.

– különféle alkoholok, mint:

  • a denaturált szesz – C2H5OH (etanol),
  • a borszesz – C2H5OH,
  • a faszesz – CH3OH,

Az ipari etil-alkohol különböző vegyszerekkel élvezhetetlenné tett keveréke. Víztiszta, vízben jól oldódó, jellegzetes szagú folyadék. Gőzeinek hosszabb időn át történő belélegzése bódító hatású.

A fentiek közül leggyakrabban benzint, acetont, különféle alkoholokat, illetve nitrohígítót használunk a gyanta kioldására. Ezek közül az acetont, és az alkoholokat vízzel hígítva is használhatjuk, ami alkalmazásukat még gazdaságosabbá teszi.

– Nitrohígító: Különböző oldószerek összekeverésével gyárilag előállított vegyület. A gyantamentesítés mellett a faiparban leggyakrabban Nitro-cellulóz lakkok hígítására használják. Víztiszta, színtelen, kellemetlen szagú, rendkívül gyorsan párolgó, tűzveszélyes anyag. Mérgező, hosszabb időn át belélegezve súlyos egészségkárosodást okozhat, szem, és bőrizgató hatású. A gőzei álmosságot és szédülést okozhatnak.

Az oldószerekkel végzett gyantamentesítés kevésbé agresszív vegyületeket igényel, és emellett további jó tulajdonsága, hogy egalizálja a felület felső rétegeiben található gyanta mennyiségét, ami elősegíti az egyenletes pácbeszívódást. Hátránya azonban, hogy az oldószerek elpárolgását követően a felületen egy vékonyan eloszlatott gyantaréteg marad. És magas hőmérsékleten történő szárításkor a faanyag alsóbb rétegeiben található gyanta utánfolyására is számítani kell.

 A fenti elszappanosító anyagokon, és oldószereken túl, gyakran használnak az iparban különböző összetett gyantakioldó szereket is, melyek a két eljárás jó tulajdonságait ötvözik.

Ilyen például:

– az ammóniumhidroxid és aceton-, vagy

– a 25 g nátriumhidroxid és 600 ml víz oldatának, valamint 400 ml acetonnak a keveréke.

 

A felsorolt elszappanosító anyagokon, és oldószereken mellett, a gyakorlatban, és az iparban is különböző összetett gyantakioldó szereket használunk, melyek a két eljárás jó tulajdonságait ötvözik. Ilyen például:

  • az ammóniumhidroxid és aceton-, vagy
  • a 25 g nátriumhidroxid és 600 ml víz oldatának, valamint 400 ml acetonnak a keveréke.

Würth gyantaoldó koncentrátum (Kémiai bázis: Káliumidroxid. PH érték:14)

Würth gyantalemosó (Kémiai bázis:Etanol, 2-propanol, 2-fenilfenol)

Felületek kémiai tisztítása

Zsírtalanítás, zsíros, olajos szennyeződések eltávolítása:

                        A fa természetes tartozékaként jelenlévő zsírtartalom, és a faipari gépek zsíros alkatrészeivel történő érintkezés nyomán keletkező külső szennyeződések akadályozzék a felületkezelő anyagok beszívódását, illetve azok fafelülethez történő tapadását. Ezek eltüntetése épp ezért elengedhetetlen a felületkezelés megkezdése előtt.

Eltávolításuk a következőképpen zajlik:

Megfelelő mennyiségű benzint, vagy acetont krétaporral, vagy magnéziumporral (magnézium-oxid= talkum) keverünk össze. A kenőcsszerű pépet a felületre kenjük, majd a benzin, ill. aceton elpárolgását követően a felületen maradt anyagmaradványt eltávolítjuk.

 Az olajfoltok eltávolítása ennél jóval egyszerűbb, azok a legtöbb esetben egyszerű benzines átmosással is eltávolíthatók.

Rozsdafoltok eltávolítása:

A felületen lévő rozsdafoltokat 4-5%-os heresó (kálium-hidrogén-oxalát) oldattal távolíthatjuk el. A kezelés után ajánlott a felület meleg vizes átmosása.

A heresót forró vízben oldjuk, a felületre ecseteljük, néhány percig a folton hagyjuk, majd tisztára öblítjük.

Mész-, gipsz- és cementfoltok:

Vasmentes sósav, vagy ecetsav 10%-os oldatával távolíthatók el a felületről. A kezelés után az anyagot tiszta vízzel jól át kell mosni. (A legtöbb esetben mechanikai úton csiszolással is eltávolítható.)

A tinta-, és más festékfoltok eltávolítása:

A tintafoltokat oxálsavval, vagy hidrogén-peroxiddal, vagy más fehérítőszer segítségével, hipó-, vagy a citromsav 10%-os oldatával tüntethetjük el a felületről. De erre a célra használhatunk Oliva olajban oldott 5% kámfort is.

A hidrogén-peroxidot 1: l -es vizes oldatban, 3 % szalmiákszesz hozzáadásával használjuk

Enyvátütések:

A felületkezelés megkezdése előtt elengedhetetlen a furnérozás során keletkező enyvátülések eltávolítása. A faanyag rostjai közé beivódott ragasztómaradványok ugyanis akadályozzák a feületkezelő anyag beszívódását, megváltoztatják a felület színét, illetve szürke foltokat képeznek a felületen. A felületen foltokban jelenlévő ragasztóanyag néha csiszolással eltávolítható, a legtöbb esetben azonban vegyszerekkel kell kioldani őket a faanyagból.

Az enyvátütések eltávolításához használt vegyi anyagok típusa az alkalmazott ragasztóanyag függvénye.

Glutinenyvnél: a felületet 3-5, maximum 10%-os kenőszappan lehetőleg forróvízes  oldatával kenjük be, majd a ragasztómaradványt gyökérkefével egyszerűen kikeféljük a felületből. A kezelés után, különösen csersav tartalmú fáknál, a felület  híg savval kell átmosni (pl. vasmentes sósavval).

Kazein enyvnél: az enyvátütés a felület sósav, vagy ecetsav 10%-os oldatával történő átmosásával tüntethető el.

A diszperziós (PVAc) ragasztónál: az enyvfoltok teljes kikeményedés előtt még meleg vízzel kimoshatóak a felületből, a kikeményedést követően azonban eltávolításukhoz már aceton szükséges.

A különböző ragasztóanyagok eltávolításánál mindig ügyeljünk arra, hogy a felületeket ne áztassuk fel. A ragasztók oldására használt vegyszerek ugyanis a furnér alatti ragasztóréteget is feloldhatják, ami a furnér teljes rétegben történő felválásához vezethet.

Hőre keményedő műgyanta alapú ragasztóanyagok enyvátütése sajnos nem távolítható el.

Töltőanyagokkal, és a ragasztóanyag viszkozitásának növelésével az enyvátütésből származó hibák elkerülhetők. Nagypórusú fafajokkal végzett furnérozás során azonban gyakran ezek a megoldások sem célra vezetőek. Ilyenkor a ragasztó színezésével lehet megakadályozni az enyvátütések által okozott elszíneződéseket.

FIGYELEM! Az itt felsorolt anyagok szinte kivétel nélkül mérgezőek! A velük végzett munka során éppen ezért kötelező az előírt egyéni védőeszközök használata, mint:

szemüveg, gumikesztyű, védőruha… esetleg légzésvédő.

Használatuk közben tilos enni, inni, dohányozni, és biztosítani kell a megfelelő szellőztetést. A munkafolyamat befejeztével pedig mindig alaposan kezet kell mosni.

A felvitelhez növényi rostokat tartalmazó ecsetet, kefét, vagy olyan eszközöket használjunk, melyeket a vegyszerek nem károsítanak. Tárolásukra üveg-, vagy porcelánedényeket használjunk. Az edényeken mindig jól láthatóan tüntessük fel a bennük tárolt vegyszerek nevét, és a mérgezőséget jelölő piktogramot.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Hozzászólás, használati feltételek
Kémiai pácok

Kémiai pácok

Szerző: | ápr 12, 2020 | Felületkezelés, Pácok

Kémiai pácok,Vegyi pácok (Fémsó- vagy kettős pácok)

A kémiai pácoknál a felületen kialakuló szín, a kezelt felületeken lejátszódó kémiai reakció eredménye.

2 komponensből:

  • előpácból és
  • utópácból állnak.

Az előpác attól függően, hogy milyen színt akarunk kapni csersavból, valamilyen csersav jellegű szerves savból, esetleg ezek keverékeiből áll. Különleges esetekben szerepét a faanyagban lévő csersav is átveheti.

A leggyakrabban használt előpácok Pál Armand, 1958-ban megjelent Bútorasztalos című könyve alapján:

  • Tannin (csersav) 2-10%-os oldata sárgás színt ad
  • Pirogalluszsav (1-5%-os oldata) barnásvörös színt ad;
  • Pirokatechin (1-5%-os oldata) zöldes színt ad;
  • Nitrozobetanaftol (1%-os oldata) sárgás színt ad;
  • Parafenilendiamin (paramin) (0,5-2%-os oldata) barnafeketés színt ad.

Az előpáccal kezelt felületeket, száradás után utópáccal kezeljük.

Az utópác (csáva) valamely nehézfém sójának oldata, amely gyakran kátrányfestéket is tartalmaz. (Ügyeljünk rá, hogy a csáva sótartalma ne legyen nagyobb, mint 1-5%! A megnövekedett sótartalom ugyanis a felület foltosodásához vezet!)

A csáva faanyagba történő behatolását 5% ammónium-hidroxid hozzáadásával javítják. (Kivéve vas- és kobaltsó tartalmú oldatok esetén! Itt ugyanis a felszabaduló vashidroxid akadályozná a színképzést.) Tannin, pirogalluszsav és pirokatechin előpácok alkalmazása esetén a végső szín nem csak az utópác fémsótartalmának, hanem annak, és az adagolt ammóniamennyiség együttes hatására jön létre.

A pácanyag farostokhoz történő tapadását szükség esetén literenként 20-30g dextrin adagolásával is fokozzuk.

Az utópácnak használt fontosabb fémsók: a káliumkromát, a káliumbikromát, a rézszulfát, a rézklorid, a nikkelszulfát, a kobaltklorid, a vasszulfát, és a vasklorid.

A két komponens a felületen reakcióba lép egymással, és élénk, tiszta színeket hoz létre. A pác pontos színe azonban függ az alkalmazott fafajtól.

Az előpácolás után meg kell várni, hogy a felületek teljesen megszáradjanak, ez normál körülmények között 6-12 órát vesz igénybe. Amennyiben az utópácot nem teljesen száraz felületre visszük fel, a kialakuló szín foltosodhat.

A kialakítandó páckép szempontjából fontos az elő- és utópác töménységének viszonya. Erős előpác esetében negatív pácképű, kiegyenlített töménységű elő- és utópácok esetében pedig pozitív pácképű felületet kapunk.

A nehézfém sók egészségkárosító hatása miatt azonban napjainkban csak igen korlátozott mértékben használják.

Talán egyik legismertebb képviselője az ecetsavas vasacetát (vasoxidulul):

A savanyú ecetsavas vasoxidulult úgy készítjük, hogy vasforgácsra erős ecetet öntünk, kb. egy napig állni hagyjuk, majd leszűrjük (Melegíteni tilos!).

Az oldat 2-3 napig tartható el, tölgy- és körtefán fekete színt ad.

  • Így a körtefát ébenfa utánzására teszi alkalmassá. Amennyiben a pác nem feketedik meg azonnal, száradás után 3%-os pirogalluszsav-oldattal előpácoljuk a felületet, majd az ecetsavas vasoxidulullal újra rápácolunk.
Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe

További receptek Pál Armand 1958-ban megjelent Bútorasztalos című könyvéből:

Fémsó- vagy kettős pácok

  1. a) Színesítő pácok
  2. Sárga. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 80ml 1/2%-os metanilsárga 10 ml 10%-os káliumkromát + 100 ml ammóniumhidroxid + 800 ml víz.
  3. Narancs. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 20 ml 5%-os orange +
    15 ml 10%-os káliumkromát + 100 ml ammóniumhidroxid + 800 ml víz.
  4. Világosbarna. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 1—2%-os káliumkromát.
  5. Szürkésbarna. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 1—4%-os vasklorid -f- 10% ammóniumhidroxid.
  6. Közepesbarna. Előpác: 2%-os pirogalluszsav. Csáva: 1,5% káliumkromát + 10% ammóniumhidroxid.
  7. Olivbarna. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 20 g rézklorid + 10 g ammóniumklorid + 850 ml víz + 150 ml ammóniumhidroxid.
  8. Olivbarna. Előpác: 1%-os nitrozobetanaftol. Csáva: 1%-os nikkelszulfát.
  9. Közepes sárgásbarna. Előpác: 2%-os tannin. Csáva: 1%-os káliumbikromát + 10% ammóniumhidroxid.
  10. Közepes szürkésbarna. Előpác: 2%-os pirokatechin. Csáva.+ 10 g káliumbikromát + 10 g rézklorid + 100 g ammóniumhidroxid + 1 liter víz.
  11. Melegbarna. Előpác: 3%-os pirogalluszsav. Csáva: 20 g káliumkromát + 5 g újbarna + 100 g ammóniumhidroxid + 1 liter víz.
  12. Telibama. Előpác: 50 g tannin +10 g paramin + 1 liter víz. Csáva: 2 g rézklorid + 100 ml ammóniumhidroxid + 1 liter víz.
  13. Vörösesbarna. Előpác: 30 g pirogalluszsav + 10 g paramin. Csáva 1-2%-os káliumbikromát.
  14. Barna. Előpác: 30 g tannin + 10 g pirogalluszsav. Csáva: 30 g: nikkelszulfát + 200 ml ammóniumhidroxid + 800 ml víz.
  15. Sötétbarna. Előpác: 2,5%-os pirogalluszsav. Csáva: 5 g vasklorid + 15 g rézklorid + 1 liter víz.
  16. Sötétbarna. Előpác: 1%-os nitrozobetanaftol. Csáva: 1%-os rézszulfát.
  17. Csokoládébarna. Előpác: 2—5%-os pirokatechin. Csáva: 1—2%-os káliumbikromát.
  18. Lilásbarna. Előpác: 2-4%-os pirogalluszsav. Csáva: 1-2%-os káliumbikromát.
  19. Piros. Előpác: 1 %-os nitrozobetanaftol. Csáva: 1%-os kobaltklorid.
  20. Zöld. Előpác: 5%-os pirokatechin. Csáva: 25 g rézklorid + 150 ml ammóniumhidroxid + 800 ml víz.
  21. Élénkzöld. Előpác: 1%-os nitrozobetanaftol. Csáva: 1%-os vasszulfát.
  22. Kék. Előpác: 5%-os sárgavérlúgsó. Csáva: 5%-os vasklorid.
  23. Zöldesszürke. Előpác: 3,5%-os pirokatechin. Csáva: 20 g káliumkromát + 10 g rézklorid + 100 g ammóniumhidroxid + 1 liter víz.
  24. Világosszürke. Előpác: 0,1-0,2% pirokatechin. Csáva: 0,1- 0,2% vasszulfát.
  25. Szürke. Előpác: 1 liter vízre 10 g pirogalluszsav + 1 g paramin. Csáva: 1/2%-os vasszulfát.
  26. Sötétszürke. Előpác: 5%-os tannin. Csáva: 1/2%-os vasklorid.
  27. Fekete. Előpác: 5%-os pirogalluszsav. Csáva: savanyú ecetsavas vasoxidul.
  28. Fekete. Előpác: 10%-os kékfa-kivonat. Csáva- 4%-os vasszulfát vagy 5%-os káliumkromát vagy savanyú ecetsavas vas. Fenti pácok színei különböző fafajtáknál különböző színárnyalatokat mutatnak. Az előpácolás különböző csersav-tartalmú-(pl. tölgy-) fáknál elhagyható, mert itt az előpác anyaga már a fában benne van. Az alábbiakban fémsó-pácokat ismertetünk, melyeknél előpácolás nem szükséges.

 

  1. b) Szürke és fekete pácok tölgyfához
  2. l-4%-os vasszulfát- (zöldgálic-) oldattal bekenjük a tölgy- és körtefát. A fa színe a pácoldat töménységétől függően világos- vagy sötétszürke lesz.
  3. 1/2-4%-os vasklorid-oldattal bekenjük a tölgyfát és a körtefát; a fa színe a pácoldat töménységétől függően világos vagy sötét színű lesz. Ha a pácolt felületek foltosak, akkor 10-15%-os forró oxálsavval vagy hideg híg sósavval kell azokat lemosni. Vasszulfát-oldat 5-6 óra hosszat marad meg változatlanul, vasklorid-oldat pedig 2-3 napig. Ezek az oldatok tehát mindig újra készítendők. Készítésnél hideg vizet használjunk.
  4. Tölgyfát bekenünk savanyú ecetsavas vasoxidullal. A savanyú ecetsavas vasoxidulult úgy készítjük, hogy vasforgácsra erős faecetet öntünk, és egy napig állni hagyjuk. Melegíteni nem szabad. Az oldat 2-3 napnál tovább nem tartható el. A pác tölgy- és körtefán fekete lesz. Ha a pác nem feketedik meg rögtön, a fát száradás után bevonjuk 3%-os pirogalluszsav-oldattal, és ismét rápácolunk.
  5. Tölgy- vagy körtefát bekenünk salétromsavas vasoxidullal. A savanyú salétromsavas vasoxidult úgy készítjük, hogy 1/4 liter salétromsavat 3/4 liter vízbe öntünk, ezt vasforgácsra öntjük, és rajta 4-5 óráig állni hagyjuk. Ezt szabadban kell készíteni, mert a salétromsavgőzök belehelése tüdővérzést okozhat. Melegíteni nem szabad. Az oldat 2-3 napnál tovább nem tartható el. A pác színe fekete. Az eljárás ugyanaz, mint a 43. pontnál.
  6. Tölgyfát bekenünk 5%-os dializált vashidroxid hidegvizes oldatával. Ez két-három napnál tovább nem marad meg változatlanul. Melegíteni nem szabad, mert ennek hatására bomlik.
  7. Ugyanilyen feketét, illetve hasonló szürkét és barnát kapunk fenyő-, juhar- és bükkfán, ha előbb előpácoljuk 3-5%-os tanninoldattal vagy 3-5%-os pirogalluszsav-oldattal.
  8. Tölgyfát vagy körtefát a 2,5%-os káliumbikromát-oldat barnára festi. A pácolt felület gyakran foltos. Tölgyfán vagy csersavpótló anyaggal bevont fán nikkel-, réz- és kobaltsókkal való bevonás után a füstölést helyettesíthetjük az alábbi ammóniumhidroxidos pácoldatokkal.
  9. 30 g nikkelkloridot és 10 g szalmiáksót oldunk 700 ml vízben, és hozzáadunk még 300 ml ammóniumhidroxidot. A pác a tölgyet barnára festi.
  10. 10 g szalmiáksót és 20 rézkloridot oldunk 700 ml vízben, majd hozzáadunk 300 ml ammóniumhidroxidot. A pác a tölgyfát világos olivabarnára festi.
  11. 20 g kobaltkloridot és 10 g szalmiáksót oldunk 700 ml vízben, majd hozzáadunk 300 ml ammóniumhidroxidot. A pác világos vörösesbarnára festi a tölgy- és a cseresznyefát.
  12. A mahagónifát sötétvörösre pácolhatjuk 2,5%-os káliumbikromát oldattal. Pácolás után ajánlatos a felületeket 1 :10 higítású ammóniumhidroxiddal átmosni. Ezzel elkerülhető az, hogy a krómsavas kálium megtámadja a felületeket.

 

  1. c) Előpácolással és csávázással (rápácolással) keletkező kicsapódó pácok

Az alábbi pácok alkalmazása esetén a felületeket előpáccal vagy alappáccal kell bevonni, majd annak megszáradása után a felületeket gyengén megcsiszoljuk. Csiszolás után a második oldattal rácsávázunk. Az egyes oldatokat a megadott sorrendben kell felvinni.

  1. 200 g sósavas anilint és 40 g rézkloridot oldunk 1 liter forró vízben, majd oldás után 10 g tömény sósavat adunk hozzá. Ez az alappác.

A forró alappác-oldattal bepácoljuk a fenyő-, éger-, juhar- és körtefát, majd száradás után rápácolunk 5%-os káliumbikromát-oldattal. A pác fekete lesz. Ha esetleg zöldes foltok mutatkoznak a felületeken, az eljárást megismételjük. A feketére pácolt felületek nem fakulnak, a pácot sem víz, sem savak, sem lúgok nem oldják, ezért kiválóan alkalmasak laboratóriumi asztalok bevonására.

A sósavas anilinnel előpácolt felület a levegőn — káliumbikromát- oldattal való bevonás nélkül is — megfeketedik. Ez azonban sokáig tart.

  1. Előpácolunk sósavas anilin-alappáccal, majd a felületek száradása után 5%-os nátriumkromáttal rácsávázunk. A felület éger- és jávorfa esetében fekete lesz.

 

  1. d) Nitrozobetanaftol-pácok

A nitrozobetanaftol-pácok a következőképpen készülnek:

1 liter desztillált vagy esővízben oldunk 3,5 g káliumhidroxidot, az oldatba 10 g nitrozobetanaftolt teszünk, és addig keverjük, míg az feloldódik. Oldódás után az oldatot megszűrjük. Ez az 1%-os nitrozobetanaftol-alappác.

Bepácoljuk a fát nitrozobetanaftol-alappáccal, majd rápácolunk:

  1. 1%-os rézszulfáttal (rézgálic, kékgálic). A pác színe juhar-, körte-és tölgyfán sárgásbarna.
  2. 1%-os rézklorid-oldattal. A pác színe juhar- és tölgyfán sárgásbarna.
  3. 1%-os vasszulfát-oldattal. A pác színe juhar-, körte- és tölgyfán élénkzöld.
  4. 1%-os, frissen készült vasklorid- (ferroklorid-) oldattal. A pác szil-, tölgy- és körtefán melegzöld színű lesz.
  5. 1%-os nikkelszulfát-oldattal. A pác színe juhar- és bükkfán sárgás-olivbarna.
  6. 1%-os nikkelklorid-oldattal. A pác színe juhar- és bükkfán sárgásoliva.
  7. 1%-ós kolbaltszulfát-oldattal. A pác jávor- és bükkfán piros színű.
  8. 1%-os kobaltklorid-oldattal. A pác juhar- és bükkfán piros színű.
  9. 2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác juhar- és bükkfán barna színű.
  10. 1%-os ecetsavas cinkkel. A pác juhar-, körte- és cseresznyefán szalmasárga színű lesz.
  11. 1%-os báriumklorid-oldattal. A pác színe juhar- és fenyőfán sárga lesz.
  12. 4%-os ecetsavas vasoldattal. A pác juhar-, fenyő- és tölgyfán sárga színű lesz.

Ha az 54—65. sorszámú pácokkal ismételten pácolunk, akkor ugyanolyan, de sötétebb tónusú színt kapunk. A nitrozobetanaftolkálium-alappác helyett ugyanolyan, de élénkebb színeket eredményező kicsapó szeszes nitrozobetanaftol-alappácot is használunk.

Az 1%-os szeszes, nitrozobetanaftol-alappác készítése:

10 g nitrozobetanaftolt oldunk 500 ml szeszben (den. szesz). Az oldatot vízfürdőn melegítjük, míg az egész anyag fel nem oldódik. Oldódás után hozzáöntünk 500 ml langyos vizet, majd az oldatot leszűrjük. Ez a szeszes nitrozobetanafto1-alappác.

Bepácoljuk a fát 1%-os szeszes nitrozobetanaftol-alappáccal, majd száradás után rápácolunk:

  1. 1%-os kobaltszulfát-oldattal. A pác színe juhar- és fenyőfán élénkpiros lesz.
  2. 1%-os vasszulfát-oldattal. A pác színe juhar-, fenyő- és körtefán élénkzöld lesz.
  3. 1%-os nikkelszulfát-oldattal. A pác színe körte- és diófán sárgás-olivbarna lesz.
  4. 1%-os ammóniás nikkelklorid-oldattal, mely a következőképpen készül: 800 ml vízben oldunk 10 g nikkelkloridot, majd oldódás után hozzáadunk 200 ml ammóniumhidroxidot. Az oldatot átszűrjük. A pác színe tölgy-, körte- és diófán sárgás-olivbarna lesz.
  5. 70. 1%-os ammóniás rézklorid-oldattal, mely a következőképpen készül: 800 ml vízben oldunk 10 g rézkloridot, majd oldódás után hozzáadunk 200 ml ammóniumhidroxidot. Az oldatot átszűrjük. A pác fenyő-, juhar- és körtefán olivbarna színű lesz. A nitrozobetanaftollal pácolt tölgyfa 12 órán át tartó ammóniumhidroxiddal való füstölés után mélyebb színárnyalatú lesz.

Például:

  1. Rézkloriddal utópácolt (55. számú pác) nitrozobetanaftol-pác, tölgyfán füstölés után meleg olivbarna színű lesz.
  2. Vasszulfáttal utópácolt (56. számú pác) nitrozobetanaftol-pác tölgyfán füstölés után meleg barnászöld lesz.
  3. Nikkelkloriddal utópácolt (59. számú pác) nitrozobetanaftol-pác tölgyfán füstölés után olivbarna színű lesz.
  4. Kobaltkloriddal utópácolt (61. számú pác) nitrozobetanaftol-pác füstölés után barnáspiros színű lesz.
  5. Káliumbikromáttal utópácolt (62. számú pác) nitrozobetanaftolpác füstölés után meleg sötétbarna lesz.
  6. Ecetsavas cinkkel utópácolt (63. számú pác) nitrozobetanaftol-pác füstölés után sárgás árnyalatú barna színű lesz.

 

  1. e) Dioxibenzol-pácok
  2. Előpácolunk 2,5—5%-os pirokatechin-oldattal, majd száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác színe juhar-, bükk-, szil- és fenyőfán csokoládébarna lesz.
  3. Előpácolunk 2,5—5%-os hidrokinon-oldattal, majd száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác színe juhar-, bükk-, szil- és fenyőfán barna színű.
  4. Előpácolunk 2,5—5%-os rezorcin-oldattal, majd száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác juhar-, bükk-, szil- és fenyőfán kissé kékes árnyalatú barna lesz.
  5. Előpácolunk 2,5—5%-os orcin-oldattal, száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác juhar-, bükk-, szil- és fenyőfán vörhenyesbarna színű.
  6. Előpácolunk 2,5—5%-os feniléndiamin-oldattal, száradás után rápácolunk 1—2%-os káliumbikromát-oldattal. A pác szil-, bükk- és fenyőfán meleg pirosas barna színű.

 

  1. f) Vörös- és sárgavérlúgsó-pácok
  2. Előpácoljuk a fát 5%-os vörösvérlúgsós oldattal, száradás után rápácolunk 5%-os vasklorid-oldattal. A pác juhar és fenyőfán kék színű lesz.

83. Előpácolunk 5%-os sárgavérlúgsós oldattal, száradás után rápácolunk 5%-os vasklorid-oldattal. A pác színe juhar- és fenyőfán kék színű lesz, mely firnisz hatására megzöldül.

Pál Armand 1958-as kiadású, Bútorasztalos című könyve egy kuriózum számomra. Mintegy 300 oldalon tárgyalja a faipar alapjait. Egyes témákon csak átsiklik, másokban azonban olyan összeszedett és hiteles információtartalmat képes közölni, melyet egyetlen általam ismert szakkönyvben sem olvastam. Az 1958-at követő időkben megjelent nívós szakirodalmakban is komplett hasábokat találtam, melyek ebből a könyvből származtak. A kémiai pácok megközelítőleg 1500 szavas receptúráit a 218-224 oldalakon tárgyalja.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Hozzászólás, használati feltételek
Olajok

Olajok

Szerző: | ápr 11, 2020 | Felületkezelés, Olajok

Olajok

Az olajok nem képeznek összefüggő filmréteget a felületen. Mélyen beszívódnak a faanyagba, molekuláik az edényekben illetve azok falán tapadnak meg így akadályozzák a nedvesség faanyagba történő behatolását, de nem gátolják a faanyag légzését. Az olajozott bevonat alatt a faanyag tovább „él”, a felületkezelést követően is képes marad a megváltozott klimatikus viszonyoknak megfelelő gáz-, és nedvességcserére.

            Az olajozás elevenné, élettelivé teszi a faanyagot, élénkíti, „feltüzeli” annak színét, és kiemeli, életre kelti rajzolatát. Mindezek mellett együtt mozog a fával, nem repedezik, növeli a felület ellenálló képességét, vízállóságát, tisztíthatóságát. Jó tulajdonságai miatt előszeretettel alkalmazzák szeszlakkokkal kezelt, és viaszolt felületek előzetes felületkezelésére.

További jó tulajdonsága, hogy könnyen felújítható, illetve javítható. A hiba helyén vizes ronggyal, és forró vasalóval kigőzölhető az olajozás, majd egy kis csiszolás után, a felület pillanatok alatt újra olajozható.

            A színtelen, nem pigmentált olajokkal kezelt kültéri, illetve sugárzó napsütésnek kitett felületeket gyakrabban kell felújítani, ezért a színtelen olajokat csak akkor válasszuk, ha ragaszkodunk a faanyag világos színének megtartásához. A világos színű olajok másik hátránya, hogy alattuk a faanyag besárgulhat. A sárgulás ellen különféle fényvédő alapozók vagy fehér pigmentek használatával, védekezhetünk. Mindazonáltal a színtelen olajok használata csak beltéri fafelületek kezelésére ajánlott.

            Az olajok rendkívül könnyen színezhetőek, és már kisebb mennyiségű színezőanyag hozzáadásával is jelentősebb UV-védő hatást érhetünk el.  Kerüljük azonban a túlzott színezőanyag használatot, következtében ugyanis a felület maszatossá válhat.

            Az olajok nagy része kevésbé igénybevett felületek: fal és mennyezetburkolatok, bútorkorpuszok, és frontok felületkezelésére alkalmas. Az úgynevezett keményolajok segítségével azonban lehetőség nyílik rendkívüli igénybevételeknek kitett felületek: konyhapultok, és parketták kezelésére is.

A bevonatok felújításának gyakorisága, igénybevételtől függően:

– pigmentált bevonatoknál 3-5 évente,

– színtelen kezelésnél 1-2 évente szükséges.

Kültéri bevonatok esetén a felújítást lehetőleg Nyár végén ősszel végezzük. Az új bevonatok ugyanis kevésbé állnak ellen az igénybevételeknek. Így viszont a bevonatnak van ideje pihenni és a következő nyáron megedződve állhat a tűző napsugárzás elé.

Az előző bevonatokhoz hasonlóan az olajozás is rendkívül érzékeny a felületek előkészítésére. Jó minőségű felületkezelés, csak megfelelően előkészített felületek esetén produkálható. A felületek előkészítésénél ezért mindig tartsuk be a csiszolási menetrendeket, és lehetőleg végezzünk vizezés utáni csiszolást is.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe

https://faipar.hu/cikkek/feluletkezeles/5260/olajozas-a-gyakorlatban 2020.04.12

Bármilyen módszerrel, ecsettel, szivaccsal, rövid bolyhú hengerrel, mártással, ronggyal egyaránt felhordható. De a legelőnyösebb, ha a felhordáshoz vlies-t (flíszt), vagy más néven skótszivacsot használunk. Ez egy, a konyhai mosogatószivacs dörzsis oldalára emlékeztető szivacs, mely a felhordás során egyszerre csiszolja is a felületet. A csiszolás nem csak hogy eltávolítja az esetleges korábbi szennyeződéseket és szálfelhúzódásokat, de a dörzsöléstől az olaj mélyebben is szívódik be a fába. A skótszivacsot előszeretettel használják köztes csiszolásra is, hiszen a felületeken visszamaradó olaj, nem tömíti el.

Tipp: A kitisztított ecseteket úgy tegyük el, hogy előtte bedörzsöljük őket szappannal. Az újabb használat előtt pedig a szappanmaradványokat bő vízzel kimossuk belőlük.

            A felvitelt követően a felesleget némi száradási idő elteltével (10-30 perc) puha ronggyal vissza kell törölni. A visszatörléssel amellett, hogy eltávolítjuk a felületen lévő fölös olajat, egyszerre a fa mélyebb rétegeibe is paszírozzuk azt, így ellenállóbb felületet hozunk létre. Amennyiben a műveletet elmulasztjuk, a faanyagba be nem szívódott olaj a felületen bebőrösödik, ragacsos, csúnya felületet létrehozva ezzel. A teljes száradás előtt ezek a szennyeződések, némi olaj felvitelével még visszaoldhatók a felületről.

            Soha ne végezzük az olajozást tűző napon! Az erős napsugárzás gyorsítja az olaj száradását, minek eredményeképpen az idejekorán bebőrösödik és nem tud megfelelő mélységben a faanyagba szívódni.

            Az eszközök tárolásánál mindig megfelelő körültekintéssel járjunk el. Az olajos rongyokat zárt fémdobozban, vagy kiterítve, jól szellőző helyen tároljuk. Az olajjal átitatott, összegyűrt rongydarabok ugyanis hajlamosak az öngyulladásra. A szórással történő felvitel ebben az esetben sem ajánlott, hiszen a szórással járó munkaidő megtakarítás egyáltalán nem képes ellensúlyozni a technológiából származó hatalmas anyagveszteséget. Az egyenletes színhatás érdekében az olajat használat előtt és közben, többször is jól fel kell keverni, nehogy a színezék leülepedjen a doboz aljára.

A visszatörlést követően (minimum 6 óra) 24 óra száradási idő elteltével a művelet megismételhető. Az újabb réteg olaj selymes fényt ad, mélyíti a fa színét, rajzolatát és fokozza védelmét.

Kültéri bevonatoknál mindig legalább két réteget vigyünk fel a felületre.

 

            A növényi olajokat száradó képességük alapján csoportosíthatjuk. Ennek megfelelően megkülönböztethetünk:

– száradó olajokat,

– félig száradó olajokat és

– nem száradó olajokat.

A félig száradó, illetve nem száradó olajok azonban különféle szárítóadalékok hozzáadásával, vagy előszárítással száradóvá, ill. félig száradóvá tehetők.

Lenolaj

A felületkezelésben leggyakrabban használt, és egyben legismertebb növényi olaj, a len magjából sajtolással előállított, zsíros száradóolaj. Jól oldódik benzinben, benzolban, éterben és széntetrakloridban. Kötőanyagként olajfestékek, lazúrok, lakkok… gyártásához használják, de önmagában is jó felületkezelő anyag. Vízfürdőben 40C°-ra felmelegítve, mélyen behatol a fába, erősen besárgul, de szépen kiemeli és élénkíti az anyag rajzolatát. Száradása meglehetősen lassú, 3-8 napig is eltarthat. A folyamatot ezért gyakran mesterséges szárítóadalékok (szikkatívok) hozzáadásával gyorsítjuk. A szikkatívok, többnyire különféle nehézfém sók keverékei, összetételük nagymértékben befolyásolja a szárítás folyamatát, és a bevonat tulajdonságait. Leggyakrabban a kobalt-, a mangán-, a cink- oxidok, vagy hidroxidok használatosak.

Az ilyen szárítóadalékokkal kevert lenolajat nevezzük lenolaj-kencének, vagy régiesebb nevén firnisznek. Hígításához terpentinolajat, vagy lakkbenzint használunk.     

A lenolaj-kence a lenolajhoz hasonlóan erősen élénkíti a felületet, kiemeli a fa rajzolatát, mélyíti színét, azonban sokkal jobban beszívódik a faanyagba, és száradási ideje, mindössze 9-24-óra. Felhordása egyszerűen, ecsettel történik. A kezelés során felvitt anyagmennyiséget jól eloszlatjuk a felületen, majd a felesleget a bedolgozás után visszatöröljük. A száradást követően a felületeket finom csiszolópapírral gyengén átcsiszoljuk. Erősen nedvszívó anyag kezelésénél szükség esetén az eljárás megismételhető.

            A legjobb időjárás állóságot a sűrű, nagy viszkozitású, nehezen felhordható rendszerek biztosítják, ezek azonban kevésbé szívódnak be a faanyagba. A megfelelő védelem érdekében ezért célszerű legalább két rétegben felhordani őket.

            Ideális viaszolás előtti beeresztésre, vagy olajfestékekkel történő felületkezelés alapozására, kültéren azonban önmagában nem állja meg a helyét. Az időjárás viszontagságainak kitett lenolajkencével kezelt felület idővel ugyanis beszürkül, befeketedik

A félolaj, lenolaj kence és a balzsamterpentin l:l arányú keveréke. Lenolajbázisú festékek alapozására használatos.

A standolaj

A lenolaj enyhén melegítve mélyen beszívódik a fába, túlmelegítve azonban kocsonyássá válik. A standolajat a lenolaj polimerizálásával, levegőtől elzárt főzésével, 290-300 C°-on állítják elő. A kémiai reakció során az olaj kémiai szerkezete átrendeződik. Besűrűsödik, száradó képessége megnő, és javul a víz-, vegyszer-, és időjárás állósága.

            A polimerizálással létrehozott standolaj kevésbé sárgul, rugalmasabbá, fényesebbé válik és terülési tulajdonságai is jobbak.

Lakkok, lakkfestékek előállításához használják, olajfestékekhez adva növeli azok rugalmasságát, a segítségével létrehozott lakkfilmek kevésbé sárgulnak, fényesebbek, ellenállóbbak, jobban terülnek… Hasonló eljárással faolajból is elkészíthető. A Faolaj-standolaj azonban önmagában túl rideg, repedező bevonatot ad, ezért lenolaj-standolajjal, vagy más olajokkal kell keverni. 

 

Faolaj

A kereskedelem több kínai és japán fafaj terméséből készült olajat is faolajként nevez meg. Ezek fizikai és kémiai tulajdonságai csaknem tökéletesen megegyeznek. Legismertebb gazdanövénye a Kínában és Japánban őshonos tungfa (Aleuritis fordii montana), melynek diószerű terméséből állítják elő. A magokból préselt olaj a kínai faolaj vagy thungolaj.

            A száradóolajok csoportjába tartozik, színe áttetsző, a világossárgától a sötétbarnáig terjed. Kellemetlen (a disznózsírhoz hasonlító) szagú sűrű, viszkózus anyag. 0 °C körül kristályosodik, magas hőmérsékleten kocsonyássá válik. Erős fény hatására megszilárdul, és olvadáspontja 32 C°-ra nő. Vékony rétegben, egyenletesen kell felhordani, a segítségével kialakított felület nem áttetsző, inkább matt, sajátos, jégvirágra emlékeztető struktúrával. A lenolajnál keményebb és vízállóbb felületet ad. Tisztán rendkívül mérgező, a bőrre kerülve gennyes nehezen gyógyuló sebeket okoz. Gyorsan szárad, víz- és lúgálló, nem ragad, a lenolaj tulajdonságainak javítására használják. A lakkgyártás fontos, és értékes alapanyaga. Lenolajjal összefőzve különösen tartós, ellenálló és vízálló thungolaj-lakkot kapunk. 

 

Napraforgóolaj

Nyersen nem használható, mert száradása több hónapig is eltarthat. A belőle előállított standolaj száradó képessége a lenolajéhoz hasonló. Magas fénnyel, keményre szárad.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Hozzászólás, használati feltételek
Viaszok

Viaszok

Szerző: | ápr 11, 2020 | Felületkezelés, Viaszok

Viaszok

A viaszolással kezelt felület selymes fényű, tapintása és látványa egyaránt a természetes faanyag hatását kelti. A fa rajzolatát szépen kiemeli, és mézszínű sárgás, fehéres árnyalatot kölcsönöz a felületnek. A tiszta méhviasz mechanikai-, kémiai ellenállóképessége azonban meglehetősen csekély, és önmagában a nedvességváltozással szemben sem nyújt kielégítő védelmet. Tulajdonságait ezért a felületek alapozóolajjal történő impregnálásával, és más nagyobb ellenálóképességű viaszok (pl.: Karnaubaviasz) hozzáadásával javítjuk. Az olajjal történő kezelés feltüzeli a felületet, élénkíti a fa rajzolatát, védelmet nyújt a viaszréteg alá kerülő nedvesség káros hatásaitól (összegződik az olaj, valamint a viasz védőhatása), és kitűnő tapadófelületet képez a viaszolás számára. A viaszok nagy molekulájú szerves vegyületek.  Jól színezhetőek, oldószerként benzin terpentin, benzol, és különböző klórozott szénhidrogének is használhatók.

            A viaszokat egyenletes leheletvékony rétegben kell a felületre juttatni, így használatuk rendkívül gazdaságos. 1 liter viasszal akár 100m2 fafelület is lekezelhető. A megfelelő felületi védelem érdekében több (2-3) sort is felhordhatunk. A túlságosan vastag viaszbevonat azonban már sérülékennyé teszi a felületet, így károsan befolyásolja annak tartósságát, és ragacsos, nehezen tisztítható felületet eredményez.

           Mikroszkóppal nézve a viasz lényegében egy lemezes szerkezetű, kristályos anyag. Az optimális védelem, és az esztétikai hatás fokozása érdekében a felhordást követően polírozni kell. A polírozással elrendezzük a felhordott viasz, össze-vissza álló lemezkéit, melyek így egymással fedésbe kerülnek, s mint az összesimuló tetőcserepek elzárják a víz útját. Ha azonban, a bevonat túlságosan vastag, mindig lesz néhány lemezke, ami állva marad (nem simul rá a felületre). Az álló lapkák pedig megbontják a felület védőképességét, lapjuk mentén a víz ugyanis képes a felület alá hatolni. A bevonat tetőcserepekként egymásra rendeződő lemezkéi a fában lévő belső nyomás hatására képesek megnyílni, így víztaszító tulajdonságuk mellett ki tudják engedni a faanyagban lévő felesleges vízmennyiséget, lehetővé téve a faanyag lélegzését.

           Épületbiológiai szempontból a viaszok rendkívül előnyösen használhatók fal- és mennyezetburkolatok felületkezelésére. Mivel engedik a felületek légzését, (a faanyag, és környezete közötti természetes gáz, és nedvességcserét,) folyamatosan elősegítik az épület optimális klímájának kialakítását. Kellemes illatot árasztanak magukból, mellyel utánozhatatlan légkört teremenek a lakásban.

           További jó tulajdonsága, hogy a bevonat elektromos vezetőként működik, ezért nem képes sztatikus feltöltődésre, ami miatt a por is kevésbé tapad meg rajta.

Könnyedén felújjítható, a sérülések egyszerűen akár házilag is javíthatóak, a régi bevonatok és a rajtuk található szennyeződések terpentinolajjal, szappanokkal, szódaoldatokkal vagy akár mechanikus úton is könnyen eltávolíthatóak.

          A kereskedelmi forgalomban kapható viaszok a kemény, közép-kemény és lágy viaszpreparátumok közé sorolhatóak. Felhordásuk történhet

– hidegen ecsettel, politúrozó labdával, ronggyal, vagy

– melegen, forrón, ehhez azonban speciális készülék szükséges.

A lágy típusok felhordása többnyire hidegen, míg a keményeké forrón történik (nem minden esetben). A közép-kemény viaszoknál alkalmazandó felhordási módot többnyire a készítmény összetétele határozza meg.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe

A keményviaszok 100%-os szárazanyag tartalmú rendszerek. Sűrű viszkózus kenőcsszerű anyagok.

Növényi olajokból, méhviasz és karnauba viasz keverékeiből különféle adalékanyagok hozzáadásával készül, mint pl.: természetes gyanták, észterek, száraz kalcium, cirkónium, kobalt…

            Felvitelük forró eljárással, vagy rongylabdával végezhető. A hideg viaszoknál lényegesen jobb védelmet adnak. Színezésük azonban körülményesebb, az egyenletes színhatás érdekében a felhasználandó viaszmennyiséget egyszerre kell színezni, ami az anyagok viszkózus mivolta miatt nem egyszerű. A velük létrehozott bevonatok nagyobb igénybevételeknek kitett padlók, asztallapok és munkalapok… felületkezelésére is alkalmasak. Végső keménységüket csak néhány nap elteltével érik el.

Az első napokban ezért a felületeket kímélni kell és távol kell tartani a nedvességtől.

            Keményviaszok használatánál kis- és nagyszériás gyártásnál is gazdaságosan alkalmazható a forró szórást Ez Az alkalmazott technológiánál a viaszt a szórópisztoly nyitott, vagy zárt tartályából felmelegítve, kb. 80C°-os hőmérsékleten szórjuk a felületre. A megoldás gyors és egyenletes felületkezelést kínál.

A zárt tartályos és patronos szórópisztolyok valamivel hatékonyabbak, hiszen használatuknál a nyitottakkal ellentétben nem kell tartani a felületkezelő anyag „bőrösödésétől” és a tartályból történő kifolyásától.

Szórópisztolyok forró szóráshoz

Bővebb információ: Interell Kft.

1151 Budapest, Bogáncs u. 1-3.

Tel./fax: 1/308-1193.

Viaszolt felületek előállítása

A faanyag fizikai, és szükség esetén kémiai előkészítését követően a felületeket olajozzuk. Az olajat tiszta ronggyal egyenletesen dörzsöljük a felületbe, a felesleget pedig ugyanezzel a ronggyal felitatjuk. Az olaj száradását követően (kb. 24 óra) a faanyagot180-220-as csiszolópapírral gyengén átcsiszoljuk. Jó minőségű bevonatot, csak megfelelően előkészített anyag esetén produkálhatunk. A felületkezelés előtt ajánlott az előzetes vizezés, majd az azt követő csiszolás…A hígabb oldatokat ecsettel, a sűrűbb, cipőpaszta szerű viaszokat politúrozó labdával, vagy ronggyal vihetjük fel a felületre.

A politúrozó labda nem más, mint egy lenvászonnal összefogott gyapjúrongyból, legbelül pedig tiszta gyapjúból álló gömb.

Hogy a labda ne legyen teljesen száraz, elkészítését követően a lenvászon alatti gyapjúra is rakjunk némi viaszt. A labdát finoman, ne erővel nyomjuk a felületre, egyenletes vékony réteget vigyünk fel. A száradás a viasz összetételétől függően néhány óra, vagy akár egy-két nap is lehet. A száradást követően a felületeket puha lószőr kefével, polírozó labdával, vagy koronggal fényesítjük.

Több rétegben történő kezelés esetén, a következő réteg felvitelét csak ezt követően kezdjük el.

Felfényezést követően a felületek szenny és víztaszító hatásúak, és mérsékelten karcolásállóak lesznek. A létrehozott felületek rendszeres ápolást igényelnek. Bár a viaszolt felületek víztaszító hatásúak, hosszabb ideig soha ne hagyjunk rajtuk folyadékot állni. ( Fokozottan igénybevett felületek alapozását keményolajjal végezzük. Amennyiben a felület túlságosan nedvszívó, az olajozást száradás után újra megismételhetjük.)

            A viaszolt felületek ápolásának gyakoriságát az igénybevétel módja szabja meg. A felületek gondozásához a különböző gyártók saját készítésű speciális tisztító- és ápolószereket ajánlanak. Ezek többnyire természetes anyagokat: ecetsavat, citromsavat, alkoholokat, növényi olajokat… és különféle viaszokat tartalmaznak.

            Azok a felületek melyek igénybevételnek nincsenek kitéve, és nem koszolódnak (mennyezet és falburkolatok, ágyak, szekrények), évek múltán sem igényelnek különösebb ápolást.

Az átlagos igénybevételnek kitett bútorokat, mint az asztalok és a székek azonban fél évente érdemes áttörölgetni a gyártó által ajánlott ápolószerrel.

Hasonló a helyzet a fapadlóknál is. Természetesen a tisztításnál kerülni kell az erélyes vegyszerek, és a súrolószerek használatát. A rendszeres nedves felmosás mellett többnyire itt is elegendő a félévenkénti ápolás. A padlók kezeléséhez azonban intenzívebb tisztító-, és magasabb viasztartalmú ápolószerek használatosak. A rendszeres ápolás hatására a felületek egyre keményebbek és ellenállóbbak lesznek. Az évek múlásával az ápolás szükségességének gyakorisága érezhetően csökken.

http://ezermester.hu/cikk-2042/Anyagbarat_feluletkikeszites_kemenyviasszal 2012-01-18

Méhviasz

Az egyik legismertebb állati eredetű viasz. A méhek, lépek építéséhez állítják elő. Felületbevonó anyagként történő használata az ókorig nyúlik vissza, mikor is már freskók védőbevonataként használták. Természetes állapotban fehér, vagy sárgás színű, de a méhek által hordott növényektől függően vöröses, ill. zöldes színt is felvehet. Szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú, lágy, jól alakítható viasz. Már 60C°-on megolvad. Felületkezeléshez forrón, olvadt állapotban, vagy méhviasz balzsamként használják.

A vele létrehozott bevonat rendkívül rugalmas, vízlepergető hatású, napfény hatására azonban besárgul. Mechanikai ellenálló képessége csekély, kémiai ellenálló képessége csaknem nulla. Ezért használata kevésbé igénybevett, beltéri felületek esetén célszerű.

Mivel a méhviasz forrón történő felhordása meglehetősen körülményes, a felületkezeléshez leginkább különböző méhviaszbalzsamokat használunk, melyek méhviaszból, balzsamterpentinből, és különféle növényi olajok (lenolaj, faolaj, standolaj…) keverékeiből állíthatók elő.

A méhviasz balzsamok (lágy viaszpreparátumok) alacsonyabb igénybevételeknek kitett beltéri felületek bevonására használhatók. Vizes alapú emulziós rendszerek, de gyakran különféle oldószereket is tartalmaznak. A felületkezelést legegyszerűbb, ecsettel, politúrozó labdával, vagy ronggyal végezni. Bár szórással is felhordható, nem igazán ajánlott, mert az eljárással elért munkaidő csökkenés nem kompenzálja a szórással járó nagy anyagveszteséget.

 Szekrénykorpuszok bútorfrontok, dísztárgyak, átlagos igénybevételnek kitett polcok, könyvespolcok, fal és mennyezetburkolatok… ideális felületkezelő anyagai.

Az elkészített balzsam tulajdonságait a felhasznált anyagok keverési arányai nagymértékben befolyásolják. Minél több viaszt tartalmaz az oldat, annál keményebb lesz a balzsam, és annál nehezebben vihető fel a felületre.

               Elkészítése rendkívül egyszerű, akár mi magunk is megcsinálhatjuk.

Méhviaszbalzsam elkészítése:

Tetszőleges mennyiségű méhviaszt vízfürdőben 60-70C°-on megömlesztünk, majd forró állapotában kb. 20 térfogat %-nyi lenolajkencével és 50 térfogat %-nyi balzsamterpentinnel keverjük össze.  (A kisebb méretű darabok terpentinben melegítés nélkül is feloldódnának. Így azonban az oldódás sokkal gyorsabban megy végbe.)

Amennyiben léppel dolgozunk, azt előzetesen tisztítani kell. A lépet 60-70C°-os vízben felolvasztjuk, a vízfelszín tetejére úszó forró viaszt lefejtjük, majd sűrű lenvászon kendőn átszűrjük. Az eljárást szükség esetén többször is elvégezhető.

Polírozó viasz: adott mennyiségű méhviaszt lassú tűzön megolvasztunk, majd kb 1/4  súlyrész kolofóniumot keverünk hozzá, az oldódás érdekében apróra törve. Ezt követően levesszük a tűzről, és kb 1/2 súlyész terpentin olajat keverünk hozzá (a viasz súlyához viszonyítva) intenzív, és kitartó kevergetés közben.

Karnauba viasz

A karnauba viaszt a Brazília észak-keleti részén őshonos  karnauba pálma (Copernicia prunifera) és kopernikusz pálma (Copernica cerifera Mart) leveleit borító természetes viaszrétegből nyerik. Természetes körülmények között ez a viaszréteg védi a növényt a kiszáradástól, és a túl sok nedvességtől (víztaszító hatású). Fája elég tartós. Vízi építésre, épületfának, és hangszerfának is használják. Egy fáról kéthavonta 6-8 idősebb levelet szednek le. A száradó zsugorodásnak indult levelekről ütögetéssel, kaparással, vagy kefével távolítják el a viaszréteget, melyet ezt követően vízben főzve tisztítanak. A víz felszínén úszó tiszta viaszt lefejtik, majd (kallófölddel, vagy klórral) halványítják. Egy pálmafáról évente 150-180g viasz nyerhető.

Az egyik legfontosabb növényi eredetű viasz, a viaszok királynőjének is nevezik. Rendkívül ellenálló, tiszta állapotban még a betonnál is keményebb. Már önmagában is igen fényes, kopásálló bevonatot ad, ezért rendkívül magas ára miatt, többnyire lágyabb viaszok (pl.: a méhviasz) mechanikai tulajdonságainak javítására használják. A matt sellakk-politúrok előállításának fontos alapanyaga.

Kereskedelmi forgalomba sárgásbarna szemcsék, lemezkék, vagy tömbök formájáb kerülnek. A tiszta, jó minőségű viasz világossárga színű, a rosszabb minőségűek sötétebb sárgászöld, vagy szürkés színárnyalatúak.

Az ipar számos területén fellelhető:

  • Használják autó-, cipő-, bútor- és padlóápoló készítményekben.
  • Alkalmazza a kozmetikai-, a gyógyszer- és az élelmiszeripar is.

Teljesen veszélytelen, bőrbarát, semmilyen káros hatása nincs. Élelmiszeripari adalékként száma E-903. Különböző cukrokban, és rágókban is megtalálható

Montán viasz:

Ásványi eredetű viasz, a karnauba viasz pótlására használják. kőszénkátrány lepárlásával barnakőszénből, vagy lignitből mesterséges úton készítik.

Nyersen barnás fekete-, tisztítva világossárga színű. Rendkívül ellenálló, tulajdonságai a növényi viaszokéhoz hasonlóak. A fényező és felületkezelő anyagokon kívül cipőkrémek, autófényező viaszok… kenőanyagok és különböző műanyagok elkészítéséhez is felhasználják.

Paraffin:

A kőolajgyártás melléktermékeként létrejövő szagtalan, fehér-áttetsző, anyag. A lágyviaszok csoportjába tartozik, mechanikai ellenálló képessége csekély. Jól oldódik terpentinben, benzinben, és benzolban.

Vissza a főoldalra
Vissza a felületkezelés menübe
Hozzászólás, használati feltételek