A sellak eredete
Alapanyaga egy a Dél- Kelet-Ázsiában, Indiában, Thai-földön (Sziámban), őshonos
különféle fügeféléken (főként a szent fügefán (Ficus religiosa)),
Aleurites- féléken, minti pl. a Tungfa (melynek diószerű terméséből állítják elő a Kínai faolajat), és más kroton- családba tartozó fákon, szappanfákon és akáciákon élősködő pajzstetű faj, a Laccifer lacca, a Tachardia lacca vagy a Cocus lacca, más néven indiai lakktetű, váladéka, melyet a megtermékenyített nőstény választ ki, ivadékgondozás céljából. gyakran spirituszlakként is emlegetik őket) metanolt, vagy butanolt használunk. Legismertebb képviselője a denaturált szeszben oldott sellakk-politúr. A sellakk-politúrt gyakran más gyantákkal kombinálva használják, például manilakopállal vagy szandarak gyantával keverve, hegedűlakként alkalmazzák. A természetes gyantákon túl mesterséges femanol, vagy apolid gyantából is készíthető. Hozzáadott lágyítóként legtöbbször ricinusolajat használunk.
Fizikai úton, oldószervesztéssel száradnak (meglehetősen gyorsan). A felületen létrehozott bevonatok tulajdonságait a felhasznált gyanták arányai és sajátosságai határozzák meg.
Az elkészített oldatokat felhasználás előtt le kell szűrni. A gyanták előállításának technológiájából fakadóan azok ugyanis könnyen tartalmazhatnak különféle szilárd, oldhatatlan szennyeződéseket. Alacsony hőmérsékleten a gyanta egy része kicsapódhat az oldatból, ezért a tárolás mindig jól szellőző, fűthető helyiségben történjen!
A különféle masztix-, dammár és szandarak oldatokat régebben drágább, értékesebb tárgyak felületkezeléséhez használták. Ma leginkább különböző természetes illetve mesterséges felületkezelőanyagok alap-, illetve segédanyagaként van jelentőségük.
Ez a tetűféle a fák friss hajtásaiból táplálkozik. A hajtások kérgét átszúrva nedvességet, és vízben oldott tápanyagokat szív ki a fából. A nőstények tavasszal, és nyáron szűznemzéssel (párzás nélkül) szaporodnak, akár 10-20 utódot hozva létre naponta. Ősszel kibocsájtanak egy hím generációt, melyekkel párosodnak, majd peterakás után a hímekkel együtt kiürítik a testükben található nedveket és elpusztulnak.
Ez a költési időszakban kibocsájtott, sűrű, vöröses színű anyag levegővel érintkezve megszilárdul, és kéregszerűen (, rovarokkal együtt) lepi el a fák ágait, mely tavaszig pajzsként védi a lárvákat.
A petékből kora tavasszal kelnek ki a lárvák, melyek kb. 10 nap alatt kifejlődnek és a gyantaburkot átfúrva rajzásba kezdenek. Ezt követően 1-3 év elteltével újra szaporodáshoz látnak, s a körforgás folytatódik
Maga a lakk szó perzsa-hindi eredetű. Jelentése: százezer, ami arra utal, hogy a sellak előállításához rengeteg rovarra van szükség. 1 Kg-hoz akár 200.000-300.000 db-ra is.
Sokáig úgy hitték (talán a váladékban lévő rovarok miatt), hogy a sellakkot a fa válassza ki védekezésképpen a tetvek csípéseire. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz.
A sellak származása
Laccifer lacca- a lakktetű, kb. 5mm hosszú
A sellak története, érdekességek
A sellak használata Indiában több mint 3000 éves múltra tekint vissza. Gyógyászati és műszaki célú felhasználását már i.e. 1200-1300 körül tartalmazzák írásos források.
A XVI. Században, spanyol és portugál kereskedőkön keresztül jutott el Európába, ám ekkor még inkább csak gyógyszerként, festészeti segédanyagként, vagy pecsétviaszként (spanyolviasz) használják. Bár már ismeretes a sellak felületkezelő anyagként történő alkalmazása, (Indiából számos politúrozott tárgyat is magukkal hoznak a kereskedők) az európai asztalosoknál ebben az időben még hiányzik a bevonatok elkészítéséhez szükséges szaktudás.
A bútorokat inkább viaszolják, festik, vagy különböző gyantákból illetve olajokból készült olajos fénymázakat (firnisz) használnak, melyek viszonylag jól ellenállnak a különféle környezeti hatásoknak, s jól utánozhatók velük a fényes keleti lakkbevonatok.
Gyakran nevezik firniszelésnek a lenolajkence felhordását, a lakkfirnisz, vagy olajlakk felvitelét is…
A firnisz elnevezés a görög phernix szóból származik, mely eredetileg a lucfenyő gyantájának koncentrátumát jelentette. Az idő folyamán a szó számtalan jelentéstorzuláson ment keresztül.
Mintegy 50 évet kell várni (a XVI. Század végéig) az első, európai sellak-politúrozott bútorok megjelenéséig. A bevonat a XVIII. Században éri el fénykorát, és egészen a műgyanta lakkok megjelenéséig (1920-körül), a bútorasztalosok legelterjedtebben használt felületkezelő anyaga marad. Az 1930-as évektől kezdve a sellakpolitúrt már inkább csak különféle fafelületek festés előtti alapozására, illetve Nitro-Cellulóz lakkok gyártására használják.
Vegyipari felhasználása azonban ennél ma is sokkal szélesebb körű:
- A Nitro-Cellulóz lakkokon túl számtalan egyéb, ma használatos természetes, vagy mesterséges alapú felületkezelő anyag is tartalmazza;
- Ragasztó-, és tömítőanyagokat állítanak elő belőle;
- Összetevője számos hajlakknak;
- E904 néven az élelmiszeripar fényező és kenőanyagként használja (pl. cukorkáknál);
- Alapanyaga a gyógyszeriparnak;
- Tűzijátékok készülnek belőle;
- Régebben a hanglemezek (bakelit lemezek) gyártásához és a fényképelőhívás segédanyagaként is felhasználták…
A sellak mindezek mellett tökéletesen oldódik felmelegített bórax oldatban is, mely módszerrel vizes lakk (Wasserlack) készíthető belőle. Ez természetesen egyáltalán nem azonos a mai vizes lakkokkal, de kétségtelenül vizes bázisú!!! Ma már egyáltalán nem használják.
A sellak előállítása
A sellak előállítása a gyantával beborított elszáradt faágak, az ún. botlakk begyűjtésével kezdődik.
A fiatal hajtásokat Júniusban vagy novemberben a rovarokkal együtt gyűjtik be. (A téli termelésű sellakk valamivel jobb minőségű.)
A botlakkot megőrlik, megszitálják, majd az így kapott lakkot, az úgynevezett körnerlakot hagyományosan meleg vizes áztatással tisztítják.
A lakkot meleg vízben beáztatják, majd néhány óra elteltével újra és újra megtapossák. Mire a taposást harmadszorra is megismételték, a körnerlakban található festékanyag és a szennyeződések jó része már kioldódott.
A kinyert vörös festékanyag, melynek fő alkotóeleme a laktetvek vérében található laksav (laccaic acid), igen jó minőségű és színtartó festékanyag. Már a középkor óta használják bőr- és szövetfestésre, napjainkban pedig emellett élelmiszeripari színezékként, és szépségápolási termékek anyagaként is találkozhatunk vele.
(A tisztításhoz a hagyományos meleg vizes áztatás helyett, gyakran alkalmaznak nátrium-karbonát oldatos átmosást is.)
Az így megtisztított lakkot megolvasztják, vászonzsákokon, illetve kendőkön préselik keresztül (szűrik), majd agyagedények falára kenve hűtik, melyekről a felhasználásra kész sellak vékony lemezkék formájában pereg le.
A jól ismert lemezkés kiszerelésen túl tömbként, golyócskákká formálva, illetve szálakká sodorva is forgalomba kerül…
A botlakk begyűjtés közben
http://www.windmusik.com/html/kitplante/schellac.htm 2012.01.16
Ipari körülmények között a sellakot olvasztásos eljárással, vagy alkoholos kivonással finomítják.
Az olvasztásos eljárás során autoklávban (ez egy magas nyomású fűtött tartály), gőzbefúvással ömlesztik meg a botlakkon található gyantát, vagy az ebből készült körnerlakkot, mely réz szitákon keresztülfolyva a tartály aljában gyűlik össze. Az így finomított sellakot víztelenítés után tömbökbe öntik, melyeket „pikkelykészítő” géppel aprítanak fel, vagy kis adagokban fémlemezekre folyatják, mellyel 5-7 cm átmérőjű korongokat alakítanak ki (gomblakk).
Az alkoholos kivonás során a botlakk felaprításával létrehozott körnerlakkot alkoholban oldják, derítik, ülepítik, majd szárazra párolják.
Szín szerint megkülönböztethetünk:
- sárga (szőke),
- narancs,
- bőrszínű,
- vörös, bíbor,
- barna, vagy fekete színű sellakot.
A kialakuló szín függ a termelő tetvek fajtájától, a gazdanövény fajtájától, a betakarítástól, a finomítástól…
A világosabb színű gyanták jobb minőségűek viasztartalmuk magasabb, így kevésbé ridegek, mint sötétebb színű társaik.
A sellak jellegzetes színét egy úgynevezett eritrolaccin nevű vegyület különféle változatainak köszönheti, mely csak vegyi fehérítéssel távolítható el a lakból.
Minthogy a legértékesebbek a halvány narancssárga színű gyanták. Gyakran fehérítik, vagy hamisítják őket.
A fehérítés, vagy halványítás leggyakrabban klóros fehérítéssel, fehérítéses gyártástechnológiával, vagy kénarsikummal (szénkéneggel) történik.
Fehérítés kénarsikummal:
Az összes fehérítési eljárás közül ez adja a legrosszabb minőségű sellakot. Szerencsére jól felismerhető, hiszen az ilyen sellak lemezkéi nem áttetszőek, és meggyújtva átható fokhagyma szagot árasztanak. Az éterrel kezelt sellakból készített politúr megváltoztatja a pácolt felületek színét!
Fehérítéses gyártás:
A fehérítéses gyártás során a lakkot lúgos közegben oldják, majd nátrium-hipoklorittal fehérítik. Az így elkészített oldatból sósav vagy kénsav segítségével csapatják ki a sellakot, melyet ezt követően kifeszített vásznakon szárítanak, majd összetörve csomagolnak…
Sellak fehérítés házilag: lsd. A politúrozott felület színezése fejezetben.
Autokláv
gomblakk
http://www.oldemill.com/catalogq-z.html 2012.04.02
A sellak tulajdonságai
Különféle színű sellak-típusok
A sellak az egyetlen állati eredetű gyantánk. A finomítatlan körner-lak (botlakk) különféle viaszokból, cukrokból, savakból, fehérjékből és színanyagokból… felépülő, bonyolult összetételű szerves anyag, pontos vegyi összetétele a mai napig nem ismeretes.
A jó minőségű, bútoripari célokra használható sellak magas viasztartalmú (3-5, maximum 6%), alkoholban könnyen oldódik, nem átlátszó, törési felülete homályos.
Lassabban szárad, és kevésbé hajlamos a ragadásra, mint alacsonyabb viasztartalmú társai. Alkoholos oldata jól felismerhető, ugyanis a benne található oldatlan viaszszemcsék miatt nem átlátszó, inkább opálos, lágy, gyöngyház fényű. Ülepítés után az oldat két fázisra bomlik. Az alkoholban nem oldódó lakviasz az edény aljára süllyed, az oldat tetején pedig megjelenik a tiszta átlátszó sellak.
A magas viasztartalmú sellak használata azonban vöröses- és sárga színű fák esetén káros lehet! Ezekben az esetekben ugyanis hatásukra zöldes fátyol keletkezhet a felületen.
Amennyiben a viaszmentes gyanta összetételét tovább szeretnénk vizsgálni, éterben történő oldással, egy lágy és egy kemény gyantakomponensre bontható, melyből a kemény gyanta mintegy 70%-ot tesz ki.
Viaszmentes sellak, faragványok politúrozása:
A két alkotórész különválasztásával viaszmentes sellak készíthető.
Ezeket leggyakrabban párkányzatok, faragások és egyéb összetettebb felületek bevonására használják, melyeknél a felület bonyolultságából fakadóan nem alkalmazható a politúrozás hagyományos eljárása.
A szűrt és tisztított viaszmentes sellak egyéb segédanyagokkal elegyítve, ecsettel, vagy szórással is felhordható.
Tükörfényes és kemény felületet ad, a vele létrehozott filmréteg azonban lényegesen ridegebb. Rugalmatlansága miatt csak korlátozott mértékben képes lekövetni a faanyag alakváltozásait, így hosszú távon hajlamosabb a repedezésre.
A sellak politúr XVII. századi megjelenése, kiváló tulajdonságainak köszönhetően forradalmasította a felületkezelést.
– A politúrozott bevonat rendkívül jól megtapad szinte minden felületen
– Rugalmas, így károsodás nélkül képes lekövetni a faanyag alakváltozásait
– Vízlepergető hatású, bár vízállósága nem kielégítő. Megfelelő rétegvastagságban felhordva 45-50%-os párazárásra képes.
– A sellak kiváló filmképző, és remekül ellenáll a Napból származó UV sugarak káros hatásainak. Sőt! Ahogy öregszik, a napsugárzás és a hő hatására térhálósodni kezd, melynek köszönhetően egyre keményebbé, hőállóbbá, és vegyszerállóbbá válik, miközben oldhatóságát fokozatosan elveszti.
A többi felületkezelő anyagtól eltérően a napsugárzás hatására a bevonat nem sötétedik, hanem inkább világosodni kezd.
– Az egészen világos szőke sellaktól a vörösen át, a feketéig viszonylag széles színválasztékban áll rendelkezésre. És emellett, könnyen és jól színezhető.
– Mindezek mellett kiválóan kiemeli a faanyag rajzolatát, természetes szépségét. Rendkívül dekoratív, selymes, kellemes tapintású, meleg fényű felületek kialakítására képes.
– Környezetbarát, természetes felületkezelő anyag, mely viszonylag alacsony egészségügyi kockázat mellett felhasználható. ( A felületkezelés során felszabaduló alkoholgőzök irritáló hatásúak.)
A sellak-politúr, számtalan előnye mellett azonban sajnos jó néhány kedvezőtlen tulajdonsággal is rendelkezik:
– Víz-, és vegyszerállósága nagyon gyenge, egyáltalán nem nevezhető kielégítőnek.
A háztartásokban használt olyan hétköznapi dolgok is károsíthatják, mint a testápoló, a bor, vagy a különféle tisztítószerek.
– A létrehozott bevonat nem hőálló, már 45-50C° körül meglágyul, így a ráhelyezett forró tárgyak, mint a kávéscsésze, vagy egy teáskanna… is komoly károkat okozhat benne.
