Kazein enyv

A kazein enyvet tejből, illetve a túróból nyert tejfehérjéből, a kazeinből állítják elő. Az előzetes zsírtalanítást követően különböző ásványi savakkal kicsapatják a bennük található kazeint, melynek vízoldhatóságát mészhidráttal (kalciumhidroxid) illetve különböző alkáli lúgok keverékével biztosítják.

Az enyv élettartamának, illetve kenőképességének, növelése céljából, az ipari gyakorlatban egyéb lúgos kémhatású sókat kevernek a ragasztóhoz, mint: nátriumfluorid, szóda, (bórax) stb. A mészhidráttal oldhatóvá tett kazeinenyvhez továbbá kisebb mennyiségben petróleumot is adagolnak, ami megóvja a hidegenyvben levő mészhidrátot a huzamos ideig történő tárolás folyamán.

Kazein enyvek előkészítése:

A kazein hidegenyv sárgásfehér por formájában kerül kereskedelmi sorgalomba, a ragasztáshoz ezt, kb. 1,5 rész hideg, vagy langyos vízben kell feloldani. Az enyvet célszerű az előre lemért mennyiségű vízbe apró részletekben adagolni, s közben intenzíven kevergetni. Így elkerülhetjük, hogy az oldatunk becsomósodjon. Az oldódás szemmel látható bekövetkezte után a keverést még addig kell folytatni, míg az oldatban egyáltalán nincsenek oldatlan szemcsék.  A teljes oldódás után az elkészített enyvet felhasználás előtt kb. 15-20 percig állni kell hagyni. A pihentetési idő után a ragasztóanyag viszkozitása kevés víz hozzáadásával beállítható a kívánt értékre, és így már felhasználható.

D2–D3 vízállósági követelményeknek megfelelő, vízálló ragasztások kivitelezésére alkalmas, így használatuk főleg olyan szerkezetekben indokolt, melyek közvetlenül víz hatásának vannak kitéve. Ha azonban olyan enyvet használunk, melynél a kazeinszemcsék oldására a mészhidrát helyett, nátronlúgot használtak, a ragasztások nem lesznek vízállóak.

Ragasztási szilárdságuk megfelelő, bár alacsonyabb, mint a glutinenyveké.Hoszabb nyíltidővel és száradási idővel rendelkezik, ami több teríték előkészítését, illetve azok egyidejű préselését teszi lehetővé.

Viszkozitásuk azonban meglehetősen alacsony, mely miatt a ragasztó színfurnérozásnál hajlamos az átütésre. Ez nagymértékben korlátozza alkalmazásukat. 

A csersav tartalmú fákat (pl. tölgy, dió, nyír, mahagóni) söté­ten elszínezi. Bár ez az elszíneződés híg oxálsav oldattal könnyen eltávolítható, vagy az oxálsavat közvetlenül az enyvbe keverve meg is előzhető. A bekeverést azonban mindig csak közvetlenül a felhasználás előtt végezzük!

A kazein enyvek megkeményedése nem visszafordítható (irreverzibilis) folyamat. Így a ragasztás közben előforduló hibák javítása rendkívül körülményes. A felületre felvitt enyv hamar besűrűsödik és nedvesítő képességének elvesztését követően alkalmatlanná válik a ragasztásra.  A kocsonyásodás késleltethető kevés meszes (ill. lúgos) víz hozzáadásával, ez azonban a ragasztás szilárdságát is csökkenti.

A felhordott anyag mennyisége 200-350 g/m2 között változik.

Az enyvoldat fazékideje 4-10 óra. A présidő szobahőmérsékleten 4-5 óra. A teljes keményedésig azonban még további egy hétre van szükség. A száradási folyamat a hőmérséklet emelésével gyorsítható, ebben az esetben azonban csak mészhidrátot alkalmazhatunk a kazeinszemcsék oldására.

Régen igen széles körben alkalmazott ragasztóanyag volt. Egyszerű előállítása, és jó tulajdonságai miatt gyakran alkalmazták népi bútorok készítésénél. Különféle ásványi, illetve növényi színezékek hozzáadásával, vízzel hígítható kazein festéket (túrófesték) készítettek belőle, de beeresztőként, festés előtti alapozáshoz önmagában is szívesen használták.

Kazein enyv

Házi túróból akár saját magunk is előállíthatjuk. (A sovány házi túrót mészhidrátban, vagy nátronlúgban feloldjuk, majd a kapott mézszerű anyagról az oldatlan túrót eltávolítjuk. Az így elkészített ragasztóval megfelelően erős kötés hozható létre, a benne található tejfehérje miatt azonban csak igen rövid ideig tartható el.)

Ilyen tejfestékek forgalmazásával foglalkozik például az azúrbagoly.hu weboldal is. Az amerikai gyártmányú tejfestékek ára meglehetősen borsos, kb 8000 Ft körül van a literesnek megfelelő kiszerelés. Ez elvileg kb 12m2 felületre elegendő, 2-3 rétegben. Célközönségük a hobbi bútorfestők, de amennyiben valahol bio felületkezelőanyagot kellene használnunk, és a megrendelő hajlandó megfizetni, ez is egy opció. Viszont amennyire tudom ezt a festéket még egy védő lakkbevonattal is be kell vonni, mert önmagában nem rendelkezik megfelelő kopásállósággal.